Kiemelt hírek
Válaszút előtt Irán, a síita állam
A térség szempontjából kulcsfontosságú, hogy sikerül-e helyreállítani a Donald Trump által felrúgott nukleáris megállapodást – mondja a szakértő.
A Joe Biden vezette amerikai kormány minden jel szerint az iráni atomalku (JCPOA) helyreállítását szorgalmazza. Ugyanakkor az utóbbi hetekben sorra érkeznek azok a hírek, amelyek legfőképp az Izrael és Irán közötti konfliktus kiéleződését jelzik.
Legutóbb február végén robbantottak fel egy izraeli tulajdonban lévő teherhajót az Ománi-öbölben, ezért Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Iránt tette felelőssé, akik tagadták a támadást. Több mint egy hete viszont a Wall Street Journal írta meg, hogy Izrael is megtámadott iráni tankereket a Földközi-tengeren.
Arról, hogy mi húzódik a háttérben, Sárközy Miklós iranistát, a Károli Gáspár Református Egyetem docensét kérdeztük.
Az iráni síita állam és a nyugati világ közötti konfliktus legutóbb tíz évvel ezelőtt éleződött ki, amikor Mahmud Ahmadinezsád, az ország akkori elnöke 2011-ben szélsőségesen Izrael-ellenes kijelentéseket és politikai lépéseket tett. Az akkori elnök Izrael- és nyugat-ellenes politikája súlyos gazdasági válságba sodorta az országot. Sárközy azt mondta, a helyzet mentése érdekében akkor – az elnököt megkerülve – az ország legfelsőbb vezetője, maga Ali Khámenei ajatollah kezdeményezett kapcsolatfelvételt az Egyesült Államokkal.
2013-ban Iránban olyan mérsékelt államfőt választottak, aki mind a síita vallási vezetésnek, mind a Nyugat felé tájékozódó, reformista iráni középosztály igényeinek megfelelt. Hasszan Rouháni elnök egy hónappal a hivatalba lépése után telefonon beszélgetett Barack Obamával – több mint harminc év után ez volt az első ilyen magas szintű, nyílt egyeztetés a két ország vezetői között. Rouháni – aki jelenleg épp második államfői ciklusa végén jár – Sárközy szerint egyetlen dolgot ígért hatalomba lépésekor. Azt, hogy tető alá hozza az iráni atomalku néven ismert megállapodást. Ez – kissé leegyszerűsítve – arról szólt, hogy Irán lemond dúsított uránkészleteinek 90 %-ról, aláveti magát a nemzetközi ellenőrzésnek, és ezzel párhuzamosan a nyugati államok csökkentik az Iránra nehezedő gazdasági nyomást. A mérsékelt elnök ezt 2015-re meg is valósította.
„A terv az volt, hogy Iránt cserébe visszaengedik a nemzetközi gazdasági életbe, és legitim szereplőként részben visszaengedik a közel-keleti mozgásterébe is. Rouháni úgy gondolta, hogy az ebből származó hatalmas pénzt és tőkét az iráni gazdaság újjáépítésére és az iráni lakosság életszínvonalának a javítására fogja költeni” – magyarázta Sárközy. Szerinte ez óriási üzlet lehetett volna mindkét félnek, német, amerikai, brit, francia, orosz, cégek álltak sorba Iránban. 2015 decemberében még Orbán Viktor is hatalmas delegáció kíséretében jelent meg Teheránban.
2016 végén Donald Trump győzelme hozott fordulatot. Trump magáévá tette a szaúdi-izraeli álláspontot, és Irán újbóli elszigetelése mellett kötelezte el magát. Ennek részeként lépett ki az iráni atomalkuból 2018 májusában.
„Onnantól fogva Trump lényegében megtiltotta a nyugati cégeknek az Iránnal való üzletelést” – fogalmazott Sárközy Miklós. Az iráni bankrendszerre és az olajexportra vonatkozó súlyos szankciókat 2018 novemberében állították vissza, s ennek súlyos gazdasági következményei voltak.
Irán és a térség stabilitása szempontjából kulcsfontosságú, hogy az USA-nak és az iráni vezetésnek sikerül-e megállapodnia a következő négy hónapban a szakértő szerint. Júniusban újra elnökválasztás lesz az országban, és ennek komoly tétje van. A választás kimenetelétől függően a jelenlegi mérsékelt vezetés helyett akár újra konzervatív vagy radikális elnöke is lehet az országnak. Sárközy szerint, ha sikerülne tető alá hozni a megállapodást, az a jelenlegi vezetés győzelmét jelentené, és van esély rá, hogy újra a nyugati világ felé nyitott vezetése legyen a síita államnak. De ha ez nem sikerül, az újra Irán elszigetelődéséhez vezethet.
A Közel-Keleten ma két nagy hatalmi tömb alakítja az erőviszonyokat. Izrael tavaly kötött békemegállapodást az Egyesült Arab Emirátusokkal, és megegyezés körvonalazódik Szaúd-Arábiával is. Sárközy szerint velük szemben áll most Irán és részben Törökország. A konfliktus jelentős részét képezi, hogy ki ellenőrzi a Perzsa-öböl vízi útvonalait, különös tekintettel az öbölt az Indiai óceánnal összekötő Hormuzi-szorosra, itt bonyolódik ugyanis a világ olajkereskedelmi forgalmának közel kilencven százaléka.
Az általános vélekedés szerint Irán veszélyt jelent Izrael államra, Sárközy szerint azonban ennél valamivel árnyaltabb a kép. Bár Irán szóban gyakran fenyegeti Izraelt, de Rouháni ideje alatt zsidó iskolát nyitottak Iránban, a meglevő zsidó iskolák pedig több állami támogatást kaptak. Az elnök elrendelte, hogy a zsidó vallási ünnepnapok legyenek iskolai tanítási szünnapok a zsidó gyerekek számára. Rouhani elnöklete alatt 2014-ben továbbá felavatták az irak-iráni háború iráni zsidó mártírjainak emlékművét is.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója