„Bizonyos, hogy soha többé ilyen film nem fog elkészülni”

A 100 évvel ezelőtti Pesti Hírlap cikkeiből válogattunk.

180 évvel ezelőtt indult az első Pesti Hírlap, a jelenlegi újság pedig túl van első születésnapján. Ez jó apropó arra, hogy visszatekintsünk, és felidézzük lapunk múltját. Száz évvel ezelőttről, március első hetéből szöveghíven hoztuk el olvasóinknak a korabeli Pesti Hírlap vezércikkét a nyomdászok sztrájkjáról, egy-egy rövidhírt a mára filmtörténeti jelentőségűvé vált Dr. Caligari fogadtatásáról, és a Budapest-futballválogatott lehetséges összeállításáról. Az eredeti lapszámokból válogatott cikkeket az Arcanum adatbázisának köszönhetjük.

A szedő-sztrájk vége

A nyomdai munkások ma délelőtt újból munkába állottak s az olvasó közönség, mely négy napon át nem értesülhetett a világ folyásáról s nem elégíthette ki hírlapolvasási igényét, most már újra eleget tehet ebbeli életszükségletének. Örülünk ennek az olvasók érdekében, de örülünk magunk miatt is. Odaülhetünk a szerkesztőségi asztal elé s folytathatjuk azt a mesterséget, amelynél nincs nemesebb azok számára, akik tiszta intencióval gyakorolják. Folytathatjuk a megszakított munkát. 

Úgy ítéljük azonban, hogy a munka megkezdése fölötti öröm nem hallgattathat el bennünk néhány megjegyzést magára a lefolyt sztrájkra vonatkozólag. Nem vonjuk kétségbe a munkásságnak azt a jogát, hogy bizonyos esetekben sztrájkot kezdhessen. A sztrájk elítélendő fegyver akkor, ha annak a fölhasználásával a társadalom egyik osztálya egyoldalú osztálypolitikával a maga akaratát akarja rákényszeríteni az ország egész lakosságára. A sztrájk jogosultságát azonban egyetlen egy humánus és modern gondolkozású ember sem fogja kétségbevonni akkor, ha annak a célja minden politikától mentesen csak az, hogy a munkás gazdasági helyzetén az észszerűség korlátain belül javítson. A sztrájk veszélyes fegyver ugyan, s vissza is lehet élni vele, de a késsel is vissza lehet élni, sokan meg is teszik s azért mégis meg kell engedni a kés használatát. Ám, minél élesebb valamely fegyver, annál óvatosabban szabad élni vele s annál szűkebb korlátok közé kell szorítani a velevaló visszaélésnek lehetőségét. A sztrájk intézménye is olyan, melyet kell, hogy fokozott lelkiismeretességgel kezeljenek azok, akik annak urai. 

Vannak azonban olyan üzemek, amelyeknek a körében még fokozottabb mértékben szükséges ez a meggondolás. Bizonyos üzemekben az oktalanul fölidézett sztrájk egyenesen az emberiség elleni bűn számába megy. A vízvezetéki munkás, aki lehetetlenné teszi egy nagv város lakosságának vízzel való ellátását, vétkezik embertársai ellen, kockáztatja azok megélhetését, sőt esetleg pusztulásra kárhoztathatja felebarátait s velük együtt talán rokonait és hozzátartozóit. Vétkes lehet polgártársai ellen az a villamossági munkás is, aki sötétségbe merít egy metropolist s lehetővé teszi a tolvajok, a betörők és a rablógyilkosok munkáját. Bűnt követ el az a gazda, aki szervezi s országos sztrájkra egyesíti az ország gazdasági munkásait és termelőit, hogy a városok lakossága részére ne szolgáltassanak élelmi szereket. Ilyen esetekben százszor is meg kell gondolnia a következményeket annak, aki a sztrájk szót szájára veszi. 

A nyomdász-sztrájk is sok ezer és százezer embernek az érdekeibe vág. Ma már – hála Istennek – nemcsak a műveltebb és vagyonosabb osztályok olvasnak lapokat, hanem széles társadalmi rétegek. Az újságolvasás lelki szükségletté vált. Ha hiányzik az újságjuk, nemcsak azok szenvednek kárt, akiknek életfoglalkozásához tartozik, hogy a reájok vonatkozó tudósítások ki ne maradjanak, hanem nyugtalanság s bizonytalanság fogja el az egész közönséget. Riasztó hírek terjednek el s nincs az az ostobaság, amelynek nem akadnának hívői. A párisi szedők – amikor legutóbb bérharcot kezdtek a munkaadókkal szemben, maguk is érezték ennek a felelősségnek a súlyát s a sztrájk alatt is gondoskodtak arról, hogy a francia közönség ne maradjon információk nélkül. Kiszedtek egy alkalmi napilapot s kinyomatták azt annyi példányban, amennyiben máskor az összes újságok megjelennek. Nálunk azonban csak a műegyetemi hallgatók önfeláldozó s eléggé nem méltányolható derék munkája tette lehetővé, hogy az ország közönsége értesülhetett legalább a legfontosabb hírekről.

1921. március 5., szombat

Aligha lesz tökéletesebb

Caligári néven jelent meg a külföldön egy film, amely a mozgókép-művészet nagy meglepetése. Tulajdonképen a mozgókép-művészetben az, ami eddig még nem volt, ami egészen egyedül áll. Más a rendezése, más a játéka, más minden díszlete, más házak, más utcák, más bútorok, sőt — az emberek is mások! A mozgókép-művészetben hasonló jelenséget még aligha láttak. Egy egész várost, utcákat, tereket építettek fel a „Caligári” regényének külső keretéül. Hírneves építészek, festők állapították meg minden egyes kocka kövét, minden szereplő ruházatát. Bárki bárhogyan is gondolkozzék is az expresszionista művészeti irányról, az kétségtelen, hogy a „Caligári” történelmi nevezetessége marad a filmnek. Annyi munka és fáradság használódott fel a „Caligári”-nál, mint sok száz más filmnél együttvéve. Bizonyos, hogy soha többé ilyen film nem fog elkészülni. És amennyiben mégis, ebben az irányban tökéletesebbet aligha hozhatnak létre.

1921. március 6., vasárnap

Budapest-válogatott

Milyen legyen a válogatott csapat? Hétfőn állítja össze Kiss szövetségi kapitány javaslata alapján a válogató bizottság a csapatot, mely jövő vasárnap Budapestet képviseli a Berlin elleni meccsben. Egy-két poszton ugyan még a holnapi MTK–FTC-meccs hozza meg a döntést, nagyjából azonban megállapítható, kik képviselhetik jövő vasárnap a magyar színeket. Jelöltjeink: kapus: Varga (Kropacsek, Zsák); hátvédek: Fogl II., Mandl (Stark, Kehrling); fedezetek: Kertész II., Orth (Guttmann, Obitz), Blum; csatárok: Braun, Horváth, Pócz, Schlosser. Jenny, esetleg: Pluhár, Braun, Orth, Schlosser, Jenny. 

1921. március 6., vasárnap