Kiemelt hírek
Hivatalos: a Fidesz kilép az Európai Néppártból
A Néppárt új eljárási szabályzata lehetővé teszi, hogy akár egy teljes tagpárti delegáció jogait felfüggesszék.
Az Európai Néppárt (EPP) szerdai ülésén megszavazta az új eljárási szabályzatának jóváhagyását, így hivatalossá vált, a Fidesz kilép európai pártcsaládjából. Az elfogadáshoz kétharmados többség kellett, ami végül meg is lett, a Telex értesülései szerint 148-28 arányban fogadták el az alapszabály-módosítást.
A Fidesz európai parlamenti képviselői kilépnek az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjából, miután a néppárti frakció a mai ülésén elfogadta az alapszabályának módosítását – jelentette be szerdán Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-delegáció elnöke és Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP EP-delegáció vezetője. A képviselők szerint elfogadhatatlan, hogy a járványhelyzet idején az EPP frakció kapkodó adminisztratív manőverekbe kezdjen, és megkérdőjelezhető felfüggesztési szabályokon keresztül korlátozza az európai parlamenti képviselők jogait.
Hozzátették, hogy jogi és politikai aggályaikat több alkalommal kifejezték a tárgyalások során, azonban a néppárti frakció alapszabálya módosításának végleges változata ezekre nem adott kielégítő választ. Az alapszabály elfogadott módosítása pedig azzal fenyeget, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői nem tudják gyakorolni képviselői jogaikat.
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi, Manfred Weber néppárti frakcióvezetőnek írt levelében úgy fogalmazott: amennyiben szavazásra bocsátják a javaslatot, és meg is szavazzák azt, a Fidesz kilép a frakcióból. A kormány szerint ez ugyanis lényegében egyet jelentene a kormánypárti delegáció felfüggesztéséről szóló szavazás kiírásával. Orbán megjegyezte: a jogállamiság fogalmába nem fér bele a szabályok visszamenőleges hatályú megváltoztatása vagy szankciók kiszabása.
A Néppárt frakciójának most elfogadott szabályai lehetővé teszik, hogy ne csak egyetlen képviselő jogait függeszthessék fel, hanem akár egy teljes tagpárti delegációét is.
A Néppárt és a magyar kormánypárt csatája nem most kezdődött. A Fidesz kizárását, tagságának felfüggesztését 13 tagpárt kezdeményezte írásban a Néppárt elnökségénél még 2019-ben. A felfüggesztésre 2019 márciusában került végül sor, módosított feltételek között, a Fidesz ugyanis saját tagságát függesztette fel. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt akkor azzal indokolta, hogy amennyiben az EPP függesztette volna fel a Fideszt, egyből kiléptek volna a frakcióból. A döntést követően a Néppárt által szabott feltételek teljesülését és a jogállamiság érvényesülését egy bölcsek tanácsa kezdte vizsgálni.
A Fidesz tagságának kérdése 2020 végén került újra napirendre, miután Orbán Viktor a hétéves költségvetés és a helyreállítási alap vétóját lebegtette meg, hacsak nem kerülnek ki a jogállamisági feltételek a megállapodásból. Szájer József botránya, valamint Deutsch Tamás néppárti politikusokat becsmérlő megjegyzései pedig végképp nem javítottak a Néppárt és a Fidesz viszonyán, ami végül azt eredményezte, hogy előbbi képviselő kilépett a Néppártból és a Fideszből is, utóbbit pedig felfüggesztették.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója