Nagyvilág
Második világháborús levelek kerültek elő
A küldemény sohasem érkezett meg céljához.
Megrendítő levelek kerültek elő egy, 1941-ben az ír partok közelében elsüllyedt, SS Gairsoppe nevű második világháborús brit hajóroncsból. Összesen 717 küldeményt találtak a fedélzeten, amely sohasem érkezett meg céljához. A hajót torpedótámadás érte, egy német hadihajó találta el 1941. február 16-án. A fedélzeten tartózkodó 86 emberből egyetlen ember maradt életben. A hajó mintegy négy kilométeres mélységben feküdt a tenger fenekén 2011-ig, amikor az Odyssey Marine Exploration nevű amerikai cég felfedezte. Több mint 100 tonnányi ezüstöt hoztak fel a roncsból, valamint a leveleket, amelyek a fénytől, a hullámoktól, a hőtől és oxigéntől védve maradtak a raktérbe zárt több tonnányi levélzsák és üledék alatt. Tucatnyi jobb állapotban megmaradt levelet már bemutattak egy 2018-as kiállításon a londoni Postamúzeumban, a jóval sérültebb írásokon viszont az elmúlt hónapokban végeztek a munkálatokat a szakértők. A leveleket felhozatalukat követően azonnal fagyasztva szárításos eljárásnak vetették alá, hogy megállítsák pusztulásukat, majd édesvízzel sótlanították őket.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!