Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Nem lelkesednek a japánok az olimpia gondolatára

Létrehozva:

Fotó: MTI / EPA / Franck Robichon

A japán cégek több mint fele inkább elhalasztaná az olimpiát a járványhelyzet miatt – derült ki egy friss tanulmányból.

Nem csak a vállalatok, a japán emberek sem rajonganak az ötkarikás rendezésért. 

A Tokyo Shoko Research február első hetében végzett kutatást, amelyben több mint 11 ezer céget kérdeztek meg a nyári olimpiai játékokról. A kutatás eredményeit ismertető oldal szerint a megkérdezett vállalatoknak 56 százaléka foglalt állást az idei ötkarikás játékok ellen. Tavaly augusztusban ennél valamivel kevesebben voltak az ellenzők, akkor a megkérdezettek 53,6 százaléka nyilatkozott ekként.

A tanulmányban publikált eredmények azt mutatják, a cégeknek csupán 7,7 százaléka vélekedik úgy, hogy a 2021-re halasztott olimpiát az eredeti terveknek megfelelő formában az idén kellene megrendezni. Az előző felmérés során ez az adat még a mostaninak nagyjából háromszorosa volt a maga 22,5 százalékával. A mostani válaszolók több mint 70 százaléka ugyanakkor azt állította, hogy a játékok lemondása vagy elhalasztása csekély hatással lenne a vállalatuk nyereségére.

A cégek közel 20 százaléka szerint az olimpiai játékokat korlátozott nézőszám mellett kellene megrendezni, 17 százalékuk pedig úgy látja, hogy az ötkarikás versenyekre egyáltalán nem szabad nézőket beengedni.

A japán lakosság még a vállalati szektornál is elutasítóbb. A Kyodo News című lap múlt hónapban végzett felmérése szerint a japánoknak már 80 százaléka ellenzi az olimpiai játékok megrendezését, ezen belül a megkérdezettek több mint 35 százaléka a végleges törlést szorgalmazta, 45 százalékuk pedig az újabb halasztás mellett érvelt.

Az olimpia támogatottságának csökkenését mutató felméréssel egy időben látott napvilágot az a jelentés, amely szerint a világ legfejlettebb országai közé tartozó Japán gazdasági teljesítménye közel öt százalékkal csökkent 2020-ban a pandémia következményeként.

Az olimpiai játékokat eredetileg 2020-ban kellett volna megrendezni, a jelenlegi állás szerint idén július 23. és augusztus 8. között várható a játékok lebonyolítása, amely továbbra is a Tokyo 2020 nevet viseli. A paralimpiát augusztus 24. és szeptember 5. között tervezik megrendezni.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink