Kiemelt hírek
Tetemes a Fidesz hátránya Ferencvárosban
Hatalmas ellenzéki fölényt mutat egy közvélemény-kutatás.
Néhány napja Horn Gábor, a Republinok Intézet elnöke említette Fiala János Keljfejancsi című műsorában, hogy az egyik budapesti kerületben csaknem beérte a Momentum a Fideszt. A kormámypárt(ok) 17%-ot, a Momentum 15%-ot kapna egy most vasárnapi választáson.
Horn Fialánál nem árulta el, melyik kerületről, és milyen mérésről van szó, a IX. kerületi önkormányzat viszont publikálta honlapján a Medián kutatását.
Ebből az derül ki, hogy a Fidesz ugyan a legnépszerűbb párt a megkérdezettek között, azonban az ellenzéki összefogással szemben óriási hátránya:
a Fidesz 17%-ával szemben az ellenzéki közös listát a megkérdezettek 41%-a támogatja.
Továbbá ugyancsak ellenzéki – de nem összefogáspárti – szavazónak minősül a Kétfarkú Kutyapárt 8%-nyi szimpatizánsa, amivel nemcsak az MSZP-t, a Párbeszédet, az LMP-t és a Jobbikot, de
a Demokratikus Koalíciót is megelőzik a kerületben.
Az önkormányzat által publikált anyagból nem derül ki, hogy a mérés eredményei mennyire terjeszthetők ki Budapest egészére, de ha feltesszük, hogy alapvetően, az megmagyarázná,
- miért nem indítja a kormánypárt egyéniben a vezető politikusait, Gulyás Gergelyt, Kocsis Mátét, Varga Mihályt a fővárosban (nem sok esélyük lenne);
- miért emelte meg a Fidesz-KDNP parlamenti többsége az országos listaállítás követelményeit (hogy az MKKP-vel versenyre kényszerítse a közös listát).
A kutatásból az is kiderül, hogy a választók kétharmada szerint “a kormány a válság idején az ellenzéki vezetésű önkomrányzatokat bünteti az elvonásokkal”, valamint hogy míg a kerületi polgármester, Baranyi Krisztina munkájával 58%, a fővárost vezető Karácsony Gergelyével 39%, Orbán Viktor miniszterelnök teljesítményével mindössze a válaszadók 22 %-a elégedett.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!