Nagyvilág
Két hajót is lefoglalt Indoznézia illegális olajáttöltés miatt
Egy iráni és egy panamai olajszállító tartályhajót foglaltak le a gyanu miatt.
Az iráni zászló alatt hajózó Horse és a panamai Frea tartályhajót a Borneó indonéziai részén található Nyugat-Kalimantan tartomány partjai előtt foglalták le a hatóságok.
Pramadita szerint a tankereket egy sor jogszabály megsértésével gyanúsítják. Mint mondta, a hajók a többi között nem vonták fel a zászlókat, kikapcsolták az azonosításukat szolgáló jeladóikat, illegálisan horgonyoztak le, illetve töltöttek át olajat a két tanker között, aminek következtében olajszennyezés is történt.
Az indonéziai tengerészeti hatóságok Batam szigetére kísérték a két tankert a további nyomozás lefolytatása érdekében.Az Egyesült Államok szankciói súlyosan érintették az iráni olajexportot, különösen amióta Donald Trump volt amerikai elnök 2018-ban kiléptette országát az iráni nukleáris programra vonatkozó, többhatalmi atomalkuból, és ismét széles körű büntetőintézkedésekkel sújtotta az iszlám köztársaságot. A szankciók komoly bevételi forrástól fosztották meg az évek óta gyengélkedő iráni gazdaságot. Teherán ezért a feketepiacon próbálja értékesíteni olaját, illetve a szintén amerikai szankciós nyomás alatt álló Venezuelával üzletel.
Az iráni állam tulajdonában lévő tankerek rendre kikapcsolják az azonosításukat szolgáló jeladóikat, hogy ezzel elkendőzzék, hová szállítják rakományukat. Elemzők szerint ezek a hajók a szankciók megkerülése céljából gyakran áttöltik az olajat más tankerekre, hogy azok aztán látszólag legálisan túladhassanak a rakományon. Joe Biden amerikai elnök beiktatása után Irán változást remél az Egyesült Államok közel-keleti politikájában.
(mti)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója