Kiemelt hírek
Szülőszobából a lélegeztetőgépre
Szívszorító történetükről mesélt a Pesti Hírlapnak József, akinek felesége november közepén hozta világra kislányukat, majd a következő órában már lélegeztetőgépre került a koronavírus miatt. Szilvia több mint egy hónapig lebegett élet és halál között, de kislányáért küzdött és túlélte a betegséget.
József és párja története szinte napra pontosan egy éve kezdődött. A 33 éves férfi túl volt egy agydaganaton, az egy évvel idősebb Szilvia pedig egy váláson. Józsefnek azt mondták, betegsége okán – a gyógyszerek miatt – sosem lehet már gyereke. Így nem is reménykedtek közös babában, de megismerkedésük után néhány hónappal megtörtént a csoda. József és Szilvia úgy érezték a föld felett repkednek, a koronavírus miatt ugyan nem lehetett nagy esküvőjük, de nyáron örökre összekötötték az életüket. A család nagyon dolog volt, de Szilvia terhessége nem volt komplikációmentes.
„A párom a terhessége 35. hetében is nagyon sokszor rosszul volt, később már köhögött is. Bevittem a kórházba, ahol koronavírusra gyanakodtak, letesztelték, pozitív lett. Ez november közepén volt. Hazaküldtek minket, ez nem igazán tetszett, mert láthatóan nagyon beteg volt, de ő is jönni akart” – mondta József. Két nappal később Szilvia már annyira rosszul volt, hogy férje újra bevitte a kórházba. „Nem kapott rendesen levegőt, fájt a háta, szúrt a tüdeje. Nagyon féltettem őt és a kicsit is”.
A hatvani kórházban két napig kezelték Szilviát, de a tüdőkapacitása egyre csak romlott, ezért az orvosok úgy döntöttek, hogy Budapestre szállítják, ahol november 15-én azonnali császármetszést hajtottak végre. „Miután a kislányunk, Napsugár felsírt, és az orvosok elrendezték a szükséges beavatkozásokat, azonnal lélegeztetőgépre tették Szilvit. A babát nem is tarthatta a karjában egy pillanatra sem.”
Szilviának ekkor még jó reményeket jósoltak az orvosok, de napokkal később hirtelen rosszabbra fordult az állapota, ráadásul egy éjszaka álmában kitépte magából a csöveket, és életveszélyes állapotba került. „Az orvos azt mondta, nem biztos, hogy megéli a párom a reggelt. Ledöbbentem, kicsúszott a lábam alól a talaj, de erősnek kellett lennem a lányunkért” – emlékezett vissza József.
Szilviát közben átszállították egy másik kórház intenzív osztályára, ahol speciális lélegeztetőgépre kapcsolták – úgynevezett műtüdő lélegeztette – és mesterséges kómában tartották.
„Minden nap többször telefonáltam az osztályra, hogy hogy van, de bevallom egyszerűen nem tudtam bemenni hozzá. Rettegtem, hogy elveszítem és az orvosok sem biztattak túl sok jóval”. De muszáj volt, hogy József erős maradjon, mert felesége előző házasságából született 14 éves lányának és az alig pár hetes Napsugárnak is szüksége volt támaszra. A karácsony ezért számukra inkább szorongással teli rémálom volt, mint felszabadult családi időtöltés, hiszen Szilvia állapota hetekig nem javult. A férfi ráadásul az utóbbi hónapokban dolgozni sem tudott, mert vigyáznia kellett újszülött kislányára. „Rengeteget segít a családom, de nem várhatom el senkitől, hogy feladja az életét miattunk. Anyagilag sem volt egyszerű ez az időszak, de Hatvanban még gyűjtést is szerveztek a helyiek. A sok gyötrelemért azonban kárpótol, hogy Szilvia két-három hét múlva hazajöhet” – mondta.
József feleségének állapota ugyanis az ünnepek után javulni kezdett. Január elején levették a speciális lélegeztetőgépről, amivel összesen 45 napon át tartották életben, és áttették egy másikra, amitől szintén fokozatosan tudtak már megválni. „Múlt hétvégén végleg levették a lélegeztetőgépről. Magánál van, mozog, beszél, sokkal jobban van, de még hosszú rehabilitáció vár rá”. Szilviának ugyanis a mélyaltatásos kóma miatt elgyengültek a lábai, így fizikoterápiára is szüksége lesz, ráadásul az altatáskor használt szerek is függőséget okoztak nála, amivel szintén meg kell küzdenie. „Azt mondták az orvosok, hogy csoda a feleségem állapota, mert ennyire hamar nagyon kevesek tudnak felépülni. Biztos vagyok benne, hogy a nagylánya és a közös lányunk miatt lehetett ennyi ereje, hogy a halál torkából visszajött és küzdött”.
Napsugár éppen három hónapos lesz, amikor édesanyja először a karjában tarthatja. Eddig csupán videókon és képeken látta, József mesélt neki a kicsiről. „Látom, hogy mindig új erőt ad neki a baba. Hálás vagyok az orvosoknak, akik sokszor erejükön felül küzdöttek, hogy megmentsék a feleségem életet és visszaadják őt a családnak.”
Pósa Lilla
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!