Nagyvilág
Megkezdődött az elnök felmentését célzó eljárásról szóló vita az amerikai képviselőházban
Republikánus képviselők politikai alapú eljárás kísérletével vádolták meg az elnök idő előtti elmozdítására törekvő demokratákat.
Donald Trump amerikai elnök „egyértelmű és közvetlen veszélyt jelent”, ezért távoznia kell – állította Nancy Pelosi demokrata párti házelnök annak a vitának az elején, amelyet az amerikai képviselőház kezdett szerdán arról, hogy megindítsák-e az elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachmentet) lázadás szításának vádjával. Republikánus képviselők politikai alapú eljárás kísérletével vádolták meg az elnök idő előtti elmozdítására törekvő demokratákat.
„Donald Trump egyértelmű és közvetlen veszélyt jelent, eljárást kell indítani ellene, el kell ítélni és el kell távolítani” – mondta Pelosi, aki szerint azok, akik január 6-án megszállták a kongresszus épületét, „nem hazafiak, hanem terroristák voltak”. „Trump fegyveres lázadásra bujtott fel a nemzet ellen, mennie kell” – tette hozzá.
Kifejtette: Trump „a novemberi elnökválasztás után – melyet elveszített – többszöri alkalommal hazudott a választási eredményeket illetően, kételyeket próbált támasztani a választási procedúrával kapcsolatosan, és alkotmányellenesen próbálta befolyásolni a helyi hivatalos személyeket”.
A Trump hűséges támogatójának tartott Jim Jordan ohiói republikánus képviselő ugyanakkor azzal vádolta meg a demokratákat, hogy újabb politikai pert akarnak az elnök nyakába varrni. „Nekünk most a nemzet egységbe forrasztására kellene összpontosítanunk, ehelyett a demokraták immár másodszor akarják megvádolni az elnököt, mégpedig egy héttel hivatalának elhagyása előtt” – mondta. Egy másik republikánus honatya, Andy Biggs úgy vélekedett, hogy a demokraták „pirruszi győzelmet” fognak aratni, s ezzel „mártírt faragnak” majd Donald Trumpból.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!