Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Az FBI megüzente: mindenkit megtalálnak, aki részt vett a Capitolium ostromában

Létrehozva:

Az FBI szóvivője elmondta, hogy eddig 170 esetben indítottak eljárást az ostromlók ellen.

Az Amerikai Igazságügyi Minisztérium közölte, hogy eddig több mint 100 ezer digitális bizonyíték érkezett be a Capitolium elleni ostrom résztvevőivel kapcsolatban -írja a 24.hu. A múlt heti támadás után nem sokkal később a szövetségi nyomozóiroda (FBI) Twitteren kérte arra a követőket, hogy osszák meg velük, ha a nyomozást segítő információk birtokában vannak.

Az FBI szóvivője elmondta, hogy eddig 170 esetben indítottak eljárást az ostromlók ellen: ebből 20 ember ellen emeltek vádat, további negyven ügyet pedig Washington főváros fellebviteli bíróságán tárgyalják.

A The Verge beszámolója szerint egy keddi sajtótájékoztatón a nyomozóiroda illetékese egyben üzent is az elkövetőknek, méghozzá azt, hogy mindenkit megtalálnak – azt is, aki elhagyta azóta a várost.

 

(24.hu)

Legnépszerűbb cikkeink