Nagyvilág
Beszünteti az autógyártást a Ford Brazíliában
A Ford-vezér szerint nagyon nehéz, de szükséges döntés született.
Több mint száz év működés után leállítja a termelést a Ford amerikai autógyártó Brazíliában, és bezárja mindhárom gyárát, mivel a koronavírus-járvány hatására még kihasználatlanabbak lettek a vállalat termelési kapacitásai – írja az MTI.
Jim Farley, a Ford Motors vezérigazgatója „nagyon nehéz, de szükséges” döntésnek nevezte hétfőn a brazil gyárak felszámolását, amely része a nagy amerikai autógyártó 11 milliárd dollár értékű globális szerkezetátalakítási programjának.
A Ford záróárfolyama 3,33 százalékkal, 9,30 dollárra emelkedett hétfőn a New York-i tőzsdén, ami 0,54 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Az elmúlt 52 hétben 3,96 és 9,5 dollár között mozgott az árfolyam.
A Ford a tavalyi évet is súlyos veszteséggel fogja zárni, miután az előző három évben sem tudott nyereséget termelni. A vállalat mintegy 4,1 milliárd dollár értékben hajt végre adózás előtti értékcsökkenési leírást, 2,5 milliárdot 2020 negyedik negyedévének terhére, 1,6 milliárdot pedig 2021-ben.
Két gyárban – a Bahia államban fekvő Camacari, illetve a Sao Paulo államban lévő Taubate városban – azonnali hatállyal leállítják az autógyártást, míg a Ceara államban fekvő Horizonte városban a harmadik negyedévig működhet a Troller terepjárókat gyártó üzem.
Ezzel együtt a Ford nem vonul ki teljesen a dél-amerikai országból, ugyanis megtartja fejlesztőközpontját Bahiában, a próbapályát Tatuíban és a regionális értékesítési központot Sao Paulo városban.
A gyárak bezárása nagyjából ötezer munkavállalót érint. A munkáltató megkezdte a leépítési tárgyalásokat a szakszervezetekkel és más szervezetekkel. A szakszervezeteket váratlanul érte a hír, és máris sztrájkot hirdettek Taubate és Camari üzemeiben.
Brazíliában 26 százalékkal csökkent tavaly a gépjárművek értékesítése, és a várakozások szerint csak 2023-ban éri el a 2019-es, a járvány előtti év szintjét.
A Ford jelenleg csak odahaza, az Egyesült Államokban nyereséges, külföldön veszteséges a tevékenysége. Európa mellett Dél-Amerika is súlyos ballasztot jelent, csak a harmadik negyedévben 108 millió dollár működési veszteséget termelt. A Ford ugyanakkor megtartja az Argentínában és az Uruguayban működő egy-egy gyárát.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!