Nagyvilág
Rátaláltak a búvárok az eltűnt indonéz repülő roncsaira
A katasztrófát senki sem élte túl.
A búvárok vasárnap rábukkantak az előző nap lezuhant indonéz utasszállító repülőgép roncsaira a Jáva-tengerben – közölték a helyi hatóságok. A repülőgépen 62-en tartózkodtak.
Az indonéziai fegyveres erők parancsnoka azt mondta, hogy a helyszínen a búvárok a repülőgép egyes darabjait, mentőmellényeket találtak. A roncson felfedezték a gép regisztrációs számát is.
A területen jók a látási viszonyok, ami segített a gép azonosításában.
A hadsereg hadihajókat és helikoptereket vezényelt a térségbe. A Sriwijawa légitársaság járata Jakartából a borneói Pontianakba indult. A gép a felszállást követően négy perccel tűnt el az irányítók radarjáról.
A járatokat követő Flightradar24 nevű svéd internetes portál szerint a gép az indulás után hirtelen vesztett sebességéből és repülési magasságából. A járat indulását korábban 30 perccel késleltették a térségbeli rossz időjárási körülmények miatt.
Két éven belül ez volt a második légi szerencsétlenség Indonéziában. Az országban 2018 októberében 189 ember halt meg, amikor nem sokkal a felszállás után a tengerbe zuhant a Lion Air indonéz légitársaság Jakartából Bangka-szigetre tartó Boeing 737 MAX 8 típusú utasszállító gépe.
Az amerikai igazságügyi minisztérium csütörtökön közölte, hogy a Boeing beleegyezett abba, hogy több mint 2,5 milliárd dollárt fizet a géptípussal kapcsolatban felmerült bűnügyi vádak rendezése érdekében, miután 2019-ben egy másik, hasonló típusú utasszállító is lezuhant Etiópiában.
A két balesetben 346 ember halt meg. Mindkét eset nem sokkal a felszállás után történt, a vizsgálatok kiderítették, hogy a MAX új fejlesztésű átesésvédelmi rendszere műszaki hiba és tervezési hiányosságok miatt úgy érzékelte, a repülőgép átesett, ezért lefelé nyomta a gép orrát. Ebből a helyzetből a pilóták már nem tudták kihozni a gépet, és lezuhantak.
Későbbi vizsgálatok azt is kiderítették, hogy a Boeing elhallgatta ezen rendszer létét a hatóság és a pilóták elől, a hanyag tervezés, és a nem megfelelő engedélyeztetés miatt. A Sriwijaya Air járata nem MAX modell volt, hanem egy régebbi Boeing 737-500-as típus.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!