Nagyvilág
A Twitter végleg felfüggesztette Trump fiókját
Soha többet nem használhatja az elnök kedvenc közösségi felületét. Túlzás nélkül mondhatjuk: médiatörténeti korszak ért véget.
A kezdetektől Donald Trump kedvenc kommunikációs eszköze volt Twitter-fiókja. Az elnök többmilliós követővel rendelkező közösségi oldala gyakran fontosabb volt, mint a hivatalos fehér házi csatornák: az elnök nemcsak stratégiai, törvényhozási kérdésekben nyilatkozott itt, de gyakran szűretlenük osztotta meg személyes gondolatait is, volt, hogy az éjszaka közepén.
Az elmúlt öt év legmeghatározóbb közösségi profiljának azonban vége: a Twitter magyar idő szerint szombat hajnalban bejelentette, hogy véglegesen törli a fiókot. Ezt azért lépik meg, mert szerintük “kockázatos, hogy további erőszakot szíthat.”
Az elnököt azzal vádolták korábban, hogy tweetjeivel tüzelte fel a Capitoliumot szerdán elfoglaló szélsőjobbos, konteó-hívő tömeget. Az eset után a Twitter 12 órára letiltotta az elnök fiókját, ám a tiltás után az ismét posztolni kezdett. Pénteken ezt írta: „Annak a 75 millió amerikai hazafinak, aki rám, az ‘AMERIKA AZ ELSŐ’-re és a ‘TEGYÜK ÚJRA NAGGYÁ AMERIKÁT’-ra szavazott, ÓRIÁSI SZAVA lesz a jövőben. Semmilyen módon nem szabad velük tiszteletlenül és igazságtalanul bánni!!!”
Majd ezt: „Azoknak, akik kérdezték, nem fogok elmenni az elnöki beiktatásra január 20-án.”
A Twitter erre a két bejegyzésre hivatkozva írta azt, hogy túl veszélyesnek tartja őket.
Közben a Facebook is korlátozza az elnök hozzáférését Facebook- és Instagram-fiókjához. Ezeket addig nem érheti el, amíg meg nem történt a hatalom békés átadása Joe Bidennek.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!