Nagyvilág
Kim Dzsong Un nem vár sokat Joe Bidentől
Az észak-koreai diktátor korábban veszett kutyához hasonlította Bident, akit „bottal kell agyonütni”.
Kim szavait szombaton idézte Észak-Korea állami hírügynöksége. A kommunista ország diktátora a Koreai Munkapárt kongresszusán az Egyesült Államokat Észak-Korea legnagyobb ellenségének és fejlődése fő gátjának nevezte.
Kim azt mondta, hogy az amerikai-észak koreai kapcsolatok megújításának kulcsa az Egyesült Államok kezében van. Burkolt fenyegetésként beszámolt arról, hogy országa számos csúcstechnológiájú fegyvert fejleszt, és képes jelentősen kibővíteni nukleáris arzenálját.
Joe Biden egyébként októberben azt mondta, hogy csak azzal a feltétellel hajlandó Kimmel találkozni, ha Észak-Korea belegyezik nukleáris kapacitásának csökkentésébe.
Kim most azt közölte, hogy Észak-Korea elsőként nem vetne be nukleáris fegyvert az Egyesült Államok ellen, és hajlandó lenne tárgyalni Washingtonnal. Megfigyelők szerint a diktátor ezzel máris nyomás alá akarja helyezni az új amerikai kormányt.
Január 20-án Joe Biden váltja a leköszönő Donald Trumpot a Fehér Házban. Biden választási kampányában „orgyilkosnak” nevezte Kim Dzsong Unt, Észak-Korea pedig „olyan veszett kutyának” bélyegezte Bident, amelyet „bottal kell agyonütni”.
Donald Trump ugyan történelmi jelentőségű eseményként háromszor is találkozott Kim Dzsong Unnal – és „nagyszerű fickónak” nevezte -, de nem ért el semmilyen haladást a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésében.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!