Nagyvilág
Csak késleltetni tudják Biden hivatalos győzelmét, megakadályozni nem
Az amerikai kongresszus hitelesítette csütörtök hajnalban Joe Biden demokrata párti jelölt elnökválasztási győzelmét.
Ez csak az után vált lehetővé, hogy a Republikánus Párt 13 szenátora és többtucatnyi képviselője kifogást emelt Joe Biden győzelme ellen, és ezeket a házak leszavazták. A szavazást késleltette, hogy a hivatalából távozó elnököt támogató tüntetők egy csoportja szerdán este erőszakkal behatolt a washingtoni törvényhozás épületébe. A hatóságok négyórányi rendbontás után kiszorították a behatolókat, és biztonságosnak nyilvánították az épületet, majd ezután két órával a kongresszus folytatta a munkáját.
A kifogást emelő republikánusok arra hivatkoztak, amit Trump elnök hangoztatott mindvégig a választás óta, hogy tömeges csalás történt a voksoláson, noha erre a szövetségi igazságügyi minisztérium sem talált bizonyítékot. Eredetileg hat olyan állam választási eredményét akarták kifogásolni a kongresszusi hitelesítés folyamán, amelyben Biden győzött. Végül csak Arizonára és Pennsylvaniára vonatkozóan tették ezt meg, de mindkettőt mindkét házban nagy többséggel leszavazták.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója