Magyarország
Távozik az Index összes fotóriportere
Belső szakmai, stratégiai döntésre hivatkozva váltak meg tőlük.
A fotórovat vezetője Isza Ferenc mellett, távozik Bánkúti Sándor, Czerkl Gábor és Trenka Attila is, akiket tavaly a nyári szétesés után vett fel az Index- tudta meg a Média1. A lap szerint nem a fotóriporterek kezdeményezték a változást, a távozás hivatalosan közös megegyezéssel történt, de a vezérigazgató kezdeményezte.
A Média1 információ szerint nem lepődtek meg a történteken azok után, hogy Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztőt menesztették. A távozók közül van, akinek azt mondták, megszűnik a munkaköre, másoknak felajánlottak valamilyen másik pozíciót, de azt nem fogadták el. Szerintük nem politikai hanem inkább gazdasági indíttatású döntés született. A távozóknál átszervezésre hivatkoztak, amikor az okokat kérdezték.
Starcz Ákos vezérigazgató a Media1 érdeklődésére azt mondta: belső szakmai, stratégiai döntésről van szó, mivel szeretné megerősíteni az oldal vizualitását, javítani kell a címlapon, és az illusztráción. Starcz azt mondta, a távozók profik voltak a maguk területén, de a vezérigazgató most egy olyan csapatot szeretne, amely képes valamennyi vizuális megjelenést kezelni, beleértve a cikkeket és a nyitóoldalakat is. „Egy új csapatot hozunk létre, ahol ez összeér” – tette hozzá a vezérigazgató.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!