Nagyvilág
Peking kiállt a hongkongi ellenzéki politikusok és aktivisták őrizetbe vétele mellett
Több mint ötven ellenzéki politikust és demokráciapárti aktivistát vettek őrizetbe.
Peking kiállt a hongkongi hatóságok szerdai akciója mellett, amelynek során több mint ötven ellenzéki politikust és demokráciapárti aktivistát vettek őrizetbe a városban a nemzetbiztonsági törvény megsértésének gyanúja miatt.
Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő a szerdai sajtótájékoztatóján az őrizetbe vetteket Hongkong és Kína stabilitásának aláásásával vádolta. A szóvivő úgy vélekedett, hogy a hongkongiak szabadságjogaira a lépés nincsen hatással.
A hongkongi hatóságok szerda reggel 53 embert vettek őrizetbe, akiket a tavaly a pekingi központi vezetés által Hongkongra vonatkozóan elfogadott nemzetbiztonsági törvény alapján azzal vádolnak, hogy a helyi kormányzat „megbuktatására” szövetkeztek. Az előállítottak tavaly, a később elhalasztott törvényhozási választások előtt előválasztást szerveztek, amelyet Peking már akkor törvénytelennek minősített.
John Lee hongkongi biztonsági miniszter a South China Morning Post című hongkongi lap beszámolója szerint szintén kiállt az őrizetbe vételek mellett. Lee szerint az előválasztások célja az volt, hogy az ellenzék elegendő tagot juttathasson a törvényhozói tanácsba a költségvetés megvétózására, és ezáltal olyan helyzetet teremtsenek, hogy a kormányzó lemondásra kényszerüljön, a kormányzat pedig működésképtelenné váljon. Lee hangsúlyozta: az előválasztás „nem aktív elemei”, köztük a választók, nem álltak a szerdai akció célpontjában. Az előválasztáson mintegy 600 ezren vettek részt.
A hatóság akciójában mintegy ezer rendőr vett részt, ezzel eddig ez volt a hongkongi demokratikus erők elleni legsúlyosabb fellépés az éles nemzetközi bírálatokat kiváltó, tavaly júniusban hatályba lépő jogszabály alapján.
A hongkongi rendőrség közlése szerint az akció keretében 72 helyet kutattak át, és összesen 1,6 millió hongkongi dollárt (60 millió forint) kitevő, az előválasztással kapcsolatba hozható pénzeket fagyasztottak be.
A rendőrség nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy további emberek előállítására is sor kerüljön az ügyben.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!