Nagyvilág
Még mindig tartanak az utórengések Horvátországban
Sokan még mindig az autóikban alszanak.
A két erősebb földmozgás Petrinja és Sziszek városán kívül 86 kisebb településen is súlyos károkat okozott – derült ki az N1 horvát hírcsatorna csütörtöki helyszíni beszámolójából.
A térségben 3500 ház sérült meg a hétfői 5,2-es magnitúdójú előrengésben, majd a keddi 6,3-as erősségű főrengésben. Az utórengések folyamatosak. Sokan harmadik éjszaka vannak fedél nélkül. Az elmúlt 72 órában több mint 80 földmozgást mért a horvát szeizmológiai szolgálat, melyek közül több meghaladta a 4-es erősséget.
A tévécsatorna tudósítója szerint már azok sem mernek otthonaikba visszatérni, akiknek a házai csak kismértékben sérültek meg.
Sokan továbbra is az autóikban alszanak, többeket a petrinjai kaszárnyában vagy a sziszeki sportcsarnokban helyeztek el. Sok helyütt még mindig nincs áram és fűtés.
Mindenki a konténereket és lakókocsikat várja – mondta egy lakos a riporternek. A kormány konténereket és száz lakókocsit ígért a térségnek, amelyekből csütörtökön húsz megérkezett Glinába. A közösségi oldalon civilek által szervezett magánakció keretében, magánadományokból szerdán 25 lakókocsi érkezett oda.
Vannak olyan kisebb települések, amelyeken minden ház megsérült, veszélyes bennük tartózkodni. Minthog azonban az emberek háziállatokat tartanak, nem akarják elhagyni otthonaikat. Számukra mobil házakat állítanának fel – hangzott el a riportban.
Sziszekben csütörtökön fűthető sátrakat állítottak fel a kórház mellett, amely a földrengésben szintén megsérült.
Radovan Fuchs oktatási miniszter elmondta, hogy sok iskolát és óvodát is teljesen újjá kell építeni.
Meglátogatta a térséget szerdán Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos, és az Európai Unió segítségét ígérte.
Zágráb kedden aktiválta az unió polgári védelmi mechanizmusát. Magyarországgal együtt tizennégy tagállam és Törökország ajánlotta fel azonnali segítségét: ágyakat, sátrakat, hálózsákokat, melegítésre és világításra szolgáló berendezést és konténereket küldtek Horvátországba.
Szlovénia szerdán este újraindította a krskói atomerőművet, amelyet elővigyázatosságból állított le még a keddi, 6,3-as erősségű földrengés után.
A keddi földrengésben heten meghaltak, és többen megsérültek. A kormány január 2-ra nemzeti gyásznapot hirdetett.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója