Nagyvilág
Napi 300 ezer oltást is beadhatnak Németországban
A miniszter szerint nem lehet még tudni, hogy megfertőzhet-e másokat, akit már beoltottak, ez pedig „nagyon nem mindegy”.
A vártnál jóval sűrűbb az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltások beadására szolgáló állomások hálózata Németországban, így akár naponta 300 ezer ember is megkaphatja majd a védőoltást, amikor már nem lesz hiány belőle – mondta a német szövetségi egészségügyi miniszter szerdán Berlinben.
Jens Spahn az oltási kampány első tapasztalatairól tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy az ország politikai berendezkedéséből adódóan tapasztalható ugyan „némi szövetségi összevisszaság”, és voltak „zökkenők” is, de mindent egybevetve jól sikerült az oltási kampány startja.
Ugyanakkor egyelőre a hiány a legfőbb jellemző, de ez fokozatosan enyhül majd, ahogy az EU-s szakhatóság újabb oltóanyagfajták forgalmazására ad engedélyt. Január első napjaiban az amerikai Moderna vakcinája kerülhet forgalomba, és remélhetőleg az Oxfordi Egyetem és az AstraZenecaa brit-svéd gyógyszergyár közös fejlesztésű oltóanyagának engedélyeztetése is gyorsan megtörténik – mondta a miniszter.
Ezzel kapcsolatban Klaus Cichutek, a vakcinákért felelős szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich intézet (Paul Ehrlich Institut, Bundesinstitut für Impfstoffe und biomedizinische Arzneimittel – PEI) vezetője elmondta, hogy még nem érkezett hivatalos kérelem az Oxford/AstraZeneca-oltóanyag forgalmazásának engedélyezésére az EU gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA), de mivel a fejlesztők folyamatosan megosztották a klinikai tesztek adatait a felügyeleti hatóságokkal, az engedélyeztetés rövid ideig tart majd.
Hozzátette: arra számít, hogy a Moderna-vakcina engedélyeztetési eljárása rövidesen lezárul. Mint mondta, ezt az oltóanyagot is igen gyorsan, de a kellő alapossággal vizsgálták a hatóságok.
Jens Spahn kiemelte, hogy egyedül a Moderna-vakcinából másfél-kétmillió adag érkezhet Németországba az oltási kampány március végéig tartó első szakaszában. Forgalmazási engedéllyel egyelőre csak az amerikai Pfizer és a német BioNTech terméke rendelkezik, amelyből a kampány első három napja alatt több mint hatvanezren kapták meg az első adagot. A szállítások rendje a napokban alakul ki, januártól várhatóan heti rendszerességgel érkezik több százezer adag oltóanyag, amelyeket a szövetségi kormány szervezésében osztanak szét a tartományok között – ismertette.
A kínálat bővülésével egyre nagyobb teljesítményre állítják át az oltási központok hálózatát. Az első tervekben még az szerepelt, hogy a 16 tartományban együttvéve 60 ilyen centrumot alakítanak ki, de végül 400-nál is több helyszínen dolgoznak majd. Így az infrastruktúra teljes kapacitáson működve napi 300 ezer embert láthat el védőoltással – mondta a miniszter.
Az oltással rendelkezők esetleges kiváltságairól és az oltással nem rendelkezők hátrányos megkülönböztetéséről szóló vitáról elmondta, hogy az állami intézményrendszerben, vagyis a hivataloktól kezdve a közösségi közlekedésen át egészen a kórházakig nem lehet másként bánni valakivel csak azért, mert nem rendelkezik a SARS-Cov-2 elleni védőoltással.
Kiemelte: nem lehet még tudni, hogy megfertőzhet-e másokat, akit már beoltottak, ez pedig „nagyon nem mindegy”, ezért a vita folytatásához be kell várni az erről a kérdésről szóló kutatások eredményeit.
Arról is szólt, hogy azoknak is érdemes beadatni az oltást, akik már átestek a fertőzésen, mert a vakcina jóval erősebb védettséget biztosít, mint a legyőzött fertőzés.
Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet szerdai adatai szerint az utóbbi 24 óra alatt minden korábbinál több, 1129 halálesetet jelentettek a SARS-CoV-2 okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben. Így már 32 107 áldozatot szedett a járvány. Az előző rekord 962 haláleset volt, egy hete, december 23-án regisztrálták.
Ugyanakkor az új fertőződések száma csökkent heti összevetésben, 24 740-ről 22 459-re. Ez azonban annak is tulajdonítható, hogy az ünnepek miatt kevesebb tesztet végeznek.
Az új esetekkel együtt 1 687 185 ember szervezetében mutatták ki a vírust.
A Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) szerdai összesítése szerint egy nap alatt eggyel csökkent, 5648-ra. Gépi lélegeztetésre 3063 beteg – 54 százalék – szorul, ez nyolccal kevesebb, mint kedden. A DIVI kimutatása szerint országszerte 26 691 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 4715 ágy szabad.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!