Nagyvilág
„Háborús készültség” Kínában néhány új fertőzött miatt
Új, belföldi eredetű koronavírus-fertőzéses esetek felbukkanása miatt szigorításokat vezettek be a hétvégén Pekingben.
Pénteken a kínai főváros északkeleti kerületéből, Sunjiból jelentettek két Covid-19-cel diagnosztizált beteget. A járványügyi hatóságok ezt követően azonnali kontaktkutatásba és széles körű tesztelésbe kezdtek, és szombatra további öt beteget azonosítottak. Sunji vezetése „háborús készültséget” hirdetett szombaton, és lezárták a betegek lakónegyedeit. Sunjiban mintegy 800 ezer emberen végeznek vírustesztet a további esetek mielőbbi kiszűrésére.
A dél-kínai Sencsen városból egy olyan tünetmentes fertőzöttről számoltak be, aki az elmúlt időszakban két alkalommal is járt Pekingben üzleti úton. A Sencsennek is otthont adó Kuangtung tartományban működő utazási irodák a pekingi esetek hírére törölték a kínai fővárosba szervezett útjaikat egészen a februárban esedékes, kínai holdújévig.
A pekingi városvezetés azt az iránymutatást adta szombaton, hogy a várost csak különösen indokolt esetben hagyják el az ott élők. Felszólították továbbá a lakosságot, hogy ne vegyenek részt nagyobb létszámú rendezvényen sem szilveszter, sem pedig a kínai újév alkalmából. Bár kifejezett tiltást nem adtak ki a belföldi utazásokat illetően, egyes munkahelyek arra szólították fel a munkavállalóikat, hogy ne hagyják el a várost, és ugyanezt kérte a családoktól több pekingi iskola és óvoda is. A városban ismét szigorították a maszkviselési szabályokat és a testhőmérséklet-ellenőrzést, a közösségi létesítményekbe lépéskor pedig regisztrációra kötelezik az embereket egy mobiltelefonos alkalmazáson keresztül.
Pekingen kívül az ország északkeleti részén fekvő Liaoning tartományban azonosítottak még új belföldi eseteket a közelmúltban. A tartomány székhelyén, Talienben és környékén a december 15-én észlelt új esetek megjelenését követően több mint 6 millió emberen végeztek vírustesztet, és szombatig összesen 28 Covid-19-beteget, valamint 24 tünetmentes fertőzöttet szűrtek ki.
A hivatalos adatok szerint Kína szárazföldi részén a járvány kezdete óta 86 955 embert diagnosztizáltak Covid-19-cel, a betegség pedig 4634 ember halálát okozta.
A Kínai Polgári Légiközlekedési Hatóság bejelentése szerint hétfőtől felfüggesztik a menetrend szerinti járatok közlekedését az Egyesült Királyság és Kína között, a koronavírusnak a szigetországban nemrégiben azonosított új mutációja miatt.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója