Nagyvilág
Monopólium gyanúja miatt vizsgálatot indított az Alibaba ellen a kínai piacfelügyelet
A piacfelügyelet korábban már figyelmeztette az Alibabát.
Monopólium gyanúja miatt vizsgálatot indított az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi vállalat ellen a kínai piacfelügyelet – adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség csütörtökön.
A piacfelügyelet már korábban is figyelmeztette az Alibabát azzal kapcsolatban, hogy a kereskedőket kizárólagos együttműködési megállapodás megkötésére kötelezi annak érdekében, hogy termékeiket ne értékesíthessék konkurens platformokon keresztül.
A vizsgálat híre újabb szigorú lépés az Alibabával szemben azt követően, hogy a múlt hónapban felfüggesztették a leányvállalataként működő Ant csoport részvényeinek bevezetését a sanghaji és hongkongi tőzsdére, mindössze két nappal azelőtt, hogy elindult volna a nyilvános kereskedés a papírokkal.
Az Ant csoport, amely a világ legnagyobb online és mobilfizetési platformja, az Alipay tulajdonosa, júliusban indította el az elsődleges részvénykibocsátási (IPO) folyamatot, amelynek eredményeként egyszerre jelent volna meg a sanghaji és a hongkongi tőzsdén, illetve a technológiai vállalatoknak szánt, sanghaji elektronikus tőzsdén, a Star Marketen. A cég 37 milliárd dollárt (csaknem 11 000 milliárd forint) gyűjtött a részvényjegyzési időszakban, amivel minden idők legnagyobb tőzsdei kibocsátását hajtotta volna végre.
A kínai jegybank egy csütörtöki közleményben arról tájékoztatott, hogy a pénzügyi felügyeletet ellátó szervek a következő napokban találkoznak majd az Ant csoporttal annak érdekében, hogy a vállalatot a pénzügyi felülvizsgálat, a tisztességes verseny és a fogyasztók jogainak és érdekeinek védelmét célzó intézkedések végrehajtására bírják
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!