Nagyvilág
Elhunyt Claude Brasseur
A kétszeres César-díjas színész játszotta Vic apját a Házibuli filmekben.
A francia színész a Sokat akar a szarka, a Házibuli és a Kemping című filmek sztárjának halálhírét kedden ügynöke jelentette be. A 84 éves korában elhunyt Brasseurt sok néző egyik legnépszerűbb filmjéből, az 1980-ban készült Házibuliból ismerte.
A színész ügynöke, Elisabeth Tanner közleményében hangsúlyozta, hogy Claude Brasseur halála nem volt összefüggésben a koronavírus-járvánnyal. Mint írta, családja körében hunyt el és a Pére-Lachaise temetőben helyezik örök nyugalomra, apja, a színész Pierre Brasseur mellett.
Claude Brasseur 1936-ban született Párizsban. Már az ötvenes évektől színházban szerepelt, majd filmezni kezdett. Jean-Luc Godard Külön banda című, 1964-ben bemutatott filmjével tűnt fel. Több mint hatvanéves pályafutása alatt mintegy 150 filmben és televíziós produkcióban szerepelt.
A Házibuli és A házibuli folytatódik című vígjátékok sikere után, amelyekben Sophie Marceau apját játszotta, 1986-ban a Pokolraszállás című drámában ismét együtt szerepeltek, a filmben a fiatal színésznő alkoholista férjét alakította.
A Sokat akar a szarka… című vígjáték mellékszereplőjeként 1976-ban nyerte el először a César-díjat, három évvel később pedig a Rendőrök háborúja című filmben nyújtott játékáért megkapta a legjobb színésznek járó César-díjat is.
Claude Brasseur a hatvanas években tagja volt a francia bobcsapatnak, 1983-ban pedig a Párizs-Dakar rallyt is megnyerte Jacky Ickx autóversenyzővel együtt.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!