Arabul beszélő iraki katonák a hősei az egyik legnépszerűbb idei akciófilmnek

Az iraki színészekkel és brit rendezővel leforgatott Netflix film az első alkotás, ami iraki szemszögből mutatja be az Iszlám Állam elleni harcot. 

A Moszul ostroma című Netflix film váratlanul az év egyik legnépszerűbb akciófilmje lett – írja kritikájában a Neokohn. Az Iszlám Állam ellen harcoló osztag története valószínűleg hagyományos formában, mozikban vetítve nem érhetett volna el olyan nagy sikert, mint így, hogy az emberek csak online tudnak filmeket nézni. Így azonban széles tömegekhez tudott eljutni és egy időre a magyar toplistára is felkerült.

A Marvel filmek sztárrendezői, a Russo testvérek producerként segítették a film létrejöttét. A fivérek a Collidernek adott interjúban elmondták: tetszett nekik a gondolat, hogy egy olyan alkotást támogassanak, amely az arabul beszélő embereket ezúttal nem terroristaként, hanem hősként ábrázolja.

A Moszul ostroma a brit Matthew Michael Carnahan első rendezése, aki korábban elsősorban forgatókönyvíróként dolgozott Hollywoodban. A szerepeket iraki színészekre osztották, akik saját anyanyelvükön beszélnek a filmben.

Korábban is voltak már kísérletek az Iszlám Állam ténykedésének ábrázolására, amelyek közül kiemelkedik a 2017-es brit The State mini-sorozat, amely a Moszullal ellentétben a terroristák szemszögéből mutatja az eseményeket. A történet azt követi végig, hogyan csatlakoznak brit születésű muszlimok a terrorszervezethez. A sorozatot valódi beszámolók alapján írták.

Az amerikai és brit gyártású Moszul a klasszikus háborús filmzsánerbe tartozik – amelyben egy saját útra tért csapat véghez visz egy küldetést. A különlegességét az adja, hogy a történetet egy még alig véget ért(?) konfliktusba helyezi bele.

Az Iszlám Állam elleni harc igen összetett volt, és még az iraki és szíriai hadszíntér között is jelentős különbségek voltak. Szíriából ugyanis nem tudott akkora területet kiszakítani a szervezet, mint Irakból, ahol a helyi szunnita lakosság együttműködésével gyorsan növelte a kalifátus a területét. Ráadásul az iraki háború radikálisai már megedződtek a szövetséges nyugati csapatok elleni harcokban. Az amerikaiak által kiképzett iraki hadsereg gyakorlatilag tehetetlen volt velük szemben. Az iraki kormány 2015-ben kérte az amerikaiak beavatkozását és végig rászorult a nagyhatalom légi támogatására.

A szárazföldi terepen azonban soha nem volt elég erős az iraki hadsereg, és különböző milíciák vezették a harcot. A hadsereg legsikeresebb és legkeményebb alakulata a terrorelhárító CTS (Counter-Terrorism Service) volt. A Carnagie agytröszt oldalán megjelentetett elemzés szerint a SWAT osztagok jelentősen hozzájárultak az ISIS kifüstöléséhez. Ráadásul ahogy teltek az évek, az amerikai bombázások egyre népszerűtlenebbek lettek a lakosság körében. A cikk leír egy 2017 márciusi esetet, ahol egy amerikai eltévedt légicsapás több mint 200 civil halálához vezetett. Ennek is köszönhető, hogy az ISIS elleni végső harcban nagyobb szerepet kaptak a szárazföldi egységek. Ez a végső harc adja a Moszul ostroma hátterét.

 

A film 2017-ben játszódik a nagyrészt porig rombolt Moszulban (az egykori Ninive), ahol már csak bizonyos területeket ural az Iszlám Állam. Menekültek, katonák mindenütt, senki nem bízhat senkiben, bárki lehet áruló. A lakosságban és a katonák között is mindig fennáll a veszély, hogy valaki szimpatizál a radikálisokkal.

Az alkotást egy New Yorker cikk ihlette, amely egy erősen megfogyatkozott iraki osztag egy napját mutatta be.

A film az alapjául szolgáló cikkhez hasonlóan egy különleges osztag néhány óráját követi nyomon egy újonc nézőpontjából. Az új tag egy zöldfülű rendőr, akit a film elején az osztag ment meg az Iszlám Államtól. A film igazi főhőse a csapat vezetője, a harcedzett arcú Jasem, akit a bagdadi születésű Suhail Dabbach alakít.

A néző házról házra, és helyzetről helyzetre követi a csapatot, a küldetésük azonban sokáig rejtve marad a néző előtt.

A városban számtalan külön osztag randalírozik, egy ponton a csapat összetalálkozik egy iráni vezetésű szervezettel is, amely a film egyik legérdekesebb jelenetét produkálja. Irakban, akárcsak Iránban, a lakosság többsége síita muszlim. A két ország tíz éven át háborúzott egymás ellen a nyolcvanas években, ami mindkét államot jelentősen legyengítette. Az iraki háborút követően az amerikai államszervezési kísérlet a síitákat emelte a hatalomba, ami jelentősen hozzájárult a szunnita lakosság egy részének radikalizálódásához. Irán nem vállalta az Iszlám Állam elleni háborút, mivel a kalifátus leginkább szunnita területeken alakult ki. Azonban az iráni milíciák megjelentek Irakban és a kormányzatban is egyre nagyobb az iráni befolyás. A film felvillantja ezt az iráni jelenlétet, amely a jövőben komoly problémákat jelenthet az ország számára.

A Moszul nem tesz kísérletet arra, hogy bemutassa a konfliktust, hanem csak egy-egy utalást tesz a helyzet összetettségére.

A téma ellenére a film nem moralizál, nincsenek mélyenszántó beszélgetések a szereplők között, hanem realisztikusan ábrázolja, hogy ha végre pihenhet az osztag, akkor nem filozofálni kezdenek, hanem zenét hallgatnak vagy kuvaiti szappanoperát néznek egy elhagyatott házban. Nincs politikai üzenete a filmnek, egy harci szituációt igyekszik bemutatni, anélkül, hogy sugallná, mi a konfliktus megoldása.

A Moszul ostroma közel viszi a nézőt egy olyan konfliktushoz, amit eddig csak a hírekből ismerhetett. Ezúttal nem egy amerikai vagy angol katona szemén át látjuk a Közel-Keletet, hanem – ahogy a filmben elhangzik – azoknak a szemszögéből, akiknek nem elég lebombázniuk az ellenséget, mert fel is kell építeniük a romokat.

(Hajdú Tímea/Neokohn)