Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Javítja a kormány a családtámogatási rendszer kirekesztő hibáját

Létrehozva:

Volt egy csoportja az örökbe fogadott gyermekeknek, akikre nem lehetett igényelni a kedvezményeket. 

Nemsokára a 2019. július 1-je előtt született, de utána örökbe fogadott gyermekek után is igényelhető lesz a babaváró hitel, a kapcsolódó támogatások, a jelzáloghitel-elengedés, ami eddig nem, közölte a Portfolióval interjújában Novák Katalin családügyi miniszter. 

Novák azt is elmondta, a demográfiai adatokat mindig hosszabb időtávokon, nagyobb összefüggésben kell tekinteni, ezért nem olyan riasztó, hogy a csok bevezetése óta nem nőtt a teljes termékenységi ráta (1,49, az ország népességszámának fenntartásához ennek 2 körül kéne lennie). De rögtön ki is emel egy rövid távú számot. 2020 első 10 hónapjában 1,57-re emelkedett a szám. 

A demográfiai folyamatokat jónak látja: alacsony a válások, magas a házasságok száma. A gazdaságélénkítés és családpolitika, -támogatások egymással össze vannak kötve – erre azt a hasonlatot mondja Novák: „Anyuka vagyok, nagyon szeretek kötni, és néha telefonálok is közben. Ezt a kettőt remekül lehet kombinálni egymással. Így van ez a gazdaságélénkítéssel és a családok támogatásával is.”

Novák szerint nem lehet megmondani, hogy miért emelkedtek annyira a lakásárak az utóbbi években Magyarországon, hogy a csok által kínált segítség nem elég egy lakás megvásárlásához, „bizonyára van, aki úgy gondolja, hogy ha nem lett volna csok, akkor olcsóbban vehetett volna lakást, de az az ezermilliárd forint, amit otthonteremtésként az elmúlt öt évben odaadtunk az embereknek, alapvetően az ő mozgásterüket tudta bővíteni”.

Legnépszerűbb cikkeink