Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Házi erőmű ígéretével csaltak ki közel 80 millió forintot

Létrehozva:

Több száz embert károsított meg két szlovák csaló, akik házi minierőmű telepítését ígérték áldozataiknak – közölte a BRFK.

Szerdán zárult le a nyomozás a két csalóval eszemben: egyiküket elfogták, a másik ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki.

A bűnözők 2015 és 2017 között fűtés- és áramdíjnullázó, “környezetbarát házi energiatermelő rendszer” bérleti lehetőségét kínálták áldozataiknak. Otthonaikba energetikai rendszer telepítését ígérték, illetve jutalékot ajánlottak a többletenergia eladásaiból. A korszerűsítés azonban elmaradt, a csalók pedig leléptek 77 millió forinttal.

Az eljárás során kiderült az is, hogy a csalók egyike 2014-ben, egy thaiföldi cég felhasználásával,kedvezményes repülőjegyek vásárlásának ígéretével követett el hasonló bűncselekményt. 

A férfi ellen csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, és a bíróság elrendelte a letartóztatását.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink