Nagyvilág
Négyszázezren menekülnek Mozambikban az Iszlám Állam támadásai miatt
Ha a szomszédos országok nem nyújtanak segítséget, a menekültválság gyorsan átlépi a mozambiki határokat – figyelmeztetett az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).
Több mint négyszázezer ember hagyta el otthonát Mozambik északi részén, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezethez köthető fegyveres lázadók támadásai elől menekülve.
Valentin Tapsoba, az UNHCR afrikai kirendeltségének vezetője szerint 424 ezer ember menekült el Cabo Delgado tartományból Niassa, Nampula tartományokba és Pemba kikötővárosba, és a számuk tovább növekedhet. A mozambiki hatóságok 570 ezerre teszik a számukat. Tapsoba felhívta a figyelmet arra, hogy azok kényszerülnek most otthonuk elhagyására, akik a tavalyi Kenneth ciklon okozta pusztítások elszenvedői voltak.
Az iszlamisták csaknem három éve vetették meg a lábukat a földgázban gazdag Cabo Delgadóban. Szakértők szerint a lázadás az elszegényedett régióban elkövetett visszaélésekre és a helyi lakosság elégedetlenségére vezethető vissza. A felkelők időközben szélsőséges csoporttá alakultak, amely hűséget fogadott az Iszlám Állam terrorszervezetnek. Jogvédők szerint az ellenük folytatott harcban a biztonsági erők is követtek el súlyos jogsértéseket, olajat öntve a tűzre. A lázadók a stratégiai fontosságú kikötőváros, Mocímboa da Praia augusztusi elfoglalása óta fokozták támadásaikat a hadsereg ellen, városokat és falvakat foglaltak el, az IÁ módszereire emlékeztető brutalitással helyi lakosokat – köztük nőket és gyerekeket – fejeztek le vagy raboltak el.
George Charamba elnöki szóvivő pénteken a Reuters hírügynökséggel telefonon azt közölte, hogy a nap folyamán Mozambik, Zimbabwe, a Dél-afrikai Köztársaság, Botswana és Tanzánia vezetői találkoznak a mozambiki fővárosban, Maputóban, hogy tárgyaljanak a lázadókkal szembeni fellépésről. Az UNHCR szóvivője szerint a mozambiki kormány ENSZ-ügynökségekkel és helyi nem kormányzati szervezetekkel együtt felhívást intéz a nemzetközi közösséghez, hogy nyújtson segítséget a Cabo Delgadó-i menekülteknek.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!