Nagyvilág
Fejleszd magad a karanténban online játékokkal!
Tavasszal az egész világ átélhette, milyen az, ha személyes találkozók helyett hirtelen belecsöppenünk egy új valóságba, ahol a családi és baráti összejövetelek, a megbeszélések az online térben valósulnak meg. Mit tehetünk, ha fel kívánjuk venni a kesztyűt, és szeretnénk fejleszteni magunkat, ha valami újdonságra vágyunk? Érdemes különböző online játékokkal változatosabbá tenni a virtuális valóságunkat!
A globális üzleti tanácsadó cég, a KPMG szerint már több mint 450 millió ember érdeklődésére számíthattak az e-sport közvetítések, az iparág bevétele pedig meghaladta az 1 milliárd dolláros álomhatárt a 2019-es év végén. Az előrejelzések szerint a rajongók száma idén lépheti át a bűvös félmilliárdot, de az esport magyarország-i térnyerése is szépen illeszkedik a globális trendbe. Akár az e-sport, akár a különböző online térben folyó játékok segíthetnek fejleszteni különböző képességeinket, a kreativitásunk, nem elhanyagolható szerepük jut a tanulásban is, emellett pedig könnyedebbé tehetik a virtuális tér okozta távolságtartás okozta frusztrációkat. Léteznek olyan programok, amelyek segítségével izgalmasabbá tehető egy prezentáció vagy egy megbeszélés, ráadásul ezek az online megoldások könnyen és gyorsan elkészíthetőek.
Íme három online játék, amellyel fejlesztheted magad!
A Kahoot! az egyik legrégebbi ilyen típusú játék, 2012-ben hozta létre Morten Versvik, Johan Brand, and Jamie Brooker, így nagy valószínűség szerint sokan találkoztak már vele. Háromféle játék létrehozását teszi lehetővé, ezek a kvíz, a kirakó és a felmérés. A bevezetés óta számtalan iskolában és munkahelyen használják. A játék lényege, hogy minden résztvevő egyszerre válaszol a kivetített kérdésekre, így a játék egyfajta kvíz show hangulatot okoz. A rangsor a helyes válaszok és azok leadásának ideje alapján alakul ki, ami által izgalmasan, versenyhangulatban sajátíthatunk el újabb és újabb ismeretanyagokat. A játékosoknak nem szükséges egy helyen tartózkodniuk, és a mobil, a tablet vagy a számítógép képernyőjének megosztásával akár online is kivitelezhető. Érdemes megjegyezni, hogy az online fogadás is nagyot ment a karantén alatt, ahogyan arról korábbi cikkünkben részletesen beszámoltunk.
A Quizizz nevű online kvízkészítő applikáció átlagos felhasználói ismeretekkel is könnyedén szerkeszthető, ráadásul rendkívül kellemes tervezéssel és szórakoztató jelleggel készült, gyakorlatilag olyan, mint egy izgalmas videójáték. Ez esetben a játékosok nem csoportosan, hanem személyenként kapják meg a kérdéseket, tehát mindenki a saját tempójában haladhat. A megoldás egyaránt alkalmazható privát, de iskolai és munkahelyi célokra is. A tanulási élmény fokozásaképpen olyan extra megoldásokat is bevezettek, minthogy egy radírral törölni lehet a rossz választ, az immunitással pedig egy helytelen válasz után tudunk ismételten próbálkozni.
Az előbb bemutatott két megoldás után jöjjön a harmadik, amelynek talán legnagyobb előnye, hogy a hagyományos kvíz mód mellett másfajta játékot is létre lehet hozni ráadásul percek alatt. Ez a Wordwall, amelynek az ingyenes változatában is számtalan sablon elérhető, a fizetős konstrukcióban pedig még annál is több: egyezés, kvíz, doboznyitó, kártyaosztó, anagramma, szerencsekerék, labirintus, és még hosszasan lehetne sorolni.
Itt a kapott linken mindenki egyénileg tud játszani, ez ugyan kicsit megakaszthatja az online találkozó menetét, ugyanakkor a játék könnyedsége feloldhatja a hangulatot.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!