Nagyvilág
A Vatikán is elkötelezte magát a karbonsemlegesség mellett
A Vatikán vállalta, hogy 2050-ig nullára csökkenti saját szén-dioxid-kibocsátását.
Ferenc pápa ezt abban a videóüzenetben jelentette be, amelyet szombaton küldött az ENSZ-klíma-csúcstalálkozójának, és amelyben felszólította a világ országait, hogy törekedjenek a nettó zéró emisszióra.
A világ legkisebb állama, a 44 hektáron elterülő Apostoli Szentszék a zéró emisszió elérése érdekében egyebek közt folytatja hagyományos üzemanyaggal működő gépkocsiparkja lecserélését elektromos vagy hibrid gépkocsikra, az erőforrások, köztük főleg a víz felhasználásának racionalizálását és a faültetést – közölte.
A Vatikán már 2008-ban megkezdte napelemek felszerelését, tavaly betiltotta az egyszer használatos műanyag zacskókat, a területén termelődő hulladék 65 százalékát már újrahasznosítja, és ezt az arányt 2023-ra 75 százalékra növeli – áll az üzenetben.
Ferenc pápa közölte: támogatja, hogy a katolikus iskolákban „integrált ökológiai tanítást” vezessenek be, a természeti környezetet tisztelő, a fenntartható fejlődést elősegítő közgazdaságtant oktassanak.
Laudatio Si (Dicsértessék) című 2015-ös enciklikájában a katolikus egyházfő osztotta azt a tudományos nézetet, hogy az emberi tevékenység tehető felelőssé a globális felmelegedésért. (MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója