Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Az utolsó Forma–1-es nagydíjat az idényben Max Verstappen nyerte

Létrehozva:

Sima verseny volt. Vettel az utolsó versenyén a Ferrarinál a 14. helyet tudta megszerezni. 

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a 2020-as Forma–1-es idény utolsó versenyét, a vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjat, írja az MTI. A mezőny talán a szezon legsimább rajtját hozta össze, az időmérő edzésen is győztes Verstappen könnyedén jött el riválisaitól, a két Mercedesnek, a finn Valtteri Bottasnak és a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnak sem volt lehetősége az előzésre.

A futam során csak a középmezőnyben történt egy-egy izgalmas csata a helyezésekért, elől szinte eseménytelenül telt el az 55 kör, amely végén a 23 éves Verstappen idei második, pályafutása tizedik futamán diadalmaskodott. Mögötte sem történt változás, így Bottas a második, Hamilton pedig a harmadik helyen zárt.    

Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok német versenyzője a 14. helyen végzett utolsó versenyén az olasz istálló színeiben. Ez volt a negyedik olyan futam a 2020-as idényben, amelyen nem valamelyik Mercedes diadalmaskodott. Az F1 előzetes versenynaptára szerint a következő idény március 21-én Ausztráliában rajtol – a Magyar Nagydíjat augusztus 1-én rendezik -, és december 5-én ugyancsak Abu-Dzabiban zárul.

Legnépszerűbb cikkeink