Nagyvilág
Elkezdtek egyeztetni a román kormányalakításról
Az RMDSZ elnöke jelentette be a hírt.
Már a parlamenti többség kialakításáról és a közös kormányzásról tárgyal a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az USR-PLUS és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Ezt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtök reggel Klaus Iohannis román államfő jelenlétében folytatott informális megbeszélést Ludovic Orbannal, a PNL elnökével, Dan Barnával, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökével és Dragos Tudoracheval, a Szabadság Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) ügyvezető elnökével.
Az USR és a PLUS már augusztusban összeolvadtak, de még nem választották meg az egységes vezetőséget.
A három politikai erőnek így együtt néhány százalékos többsége lesz a parlament mindkét házában, a képviselőházban pedig számíthatnak a nemzeti kisebbségi frakció támogatására is.
A jobboldali államfő már hétfőn elmondta, hogy miután a választók több mint fele a jobbközéppártokra voksolt, a választásokat egyébként megnyerő Szociáldemokrata Párt (PSD) „végre” kimarad a politikai döntéshozatalból.
A PNL – a párt éléről államfővé választott Klaus Iohannisszal folytatott egyeztetést követően – szerda este úgy döntött: Florin Citu pénzügyminiszter számára kér kormányalakítási megbízást.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója