Nagyvilág
A román sportminiszter is elnézést kért a bíró rasszizmusa miatt
Az egész román sport nevében kért bocsánatot Ionut Stroe román ifjúsági és sportminiszter.
Ionut Stroe kijelentette, hogy a rasszizmus nem található Sebastian Coltescu ügye kapcsán. A bíró a kedd esti Paris Saint-Germain– Basaksehir labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen tett rasszista megjegyzést.
A román külügyminisztérium is reagált a történtekre: közösségi oldalán az UEFA rasszizmust elutasító üzenetét osztotta meg egyéb megjegyzés nélkül. Maga Coltescu is elnézést kért: ő azt írta Twitteren, hogy ilyen körülmények között az ember nem mindig fejezi ki magát helyesen és félreérthetik.
A bíró kedd este negyedik, tartalék játékvezetőként figyelmeztette Ovidiu Hategan játékvezetőt, hogy állítsa ki a török együttes másodedzőjét, Pierre Webot. Coltescu többször azt mondta Hategannak – aki érdeklődött, kit kellene kiállítania –, hogy „azt a feketét”. Webo rasszizmussal vádolta Coltescut, majd mindkét csapat játékosai levonultak a pályáról. A találkozó félbeszakadt.
Asztalos Csaba, a román diszkriminációellenes tanács elnöke szerint beszélni kell az ügyről, de nem szabad keresztre feszíteni Coltescut, aki csupán egy hibát követett el: nem szándékosan sértette meg a másodedzőt, nem is tudta, hogy az efféle megkülönböztetés sértőnek számít.
Ugyanakkor értetlenségét fejezte ki, hogy ilyen magas szinten előfordulhat egy efféle eset, amikor az UEFA, a FIFA és a román szövetség is évek óta harcol a rasszizmus ellen. Szerinte valaminek a nem ismerete nem jelenthet mentséget.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!