Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

Spanyol győzelem a slam poetry Eb-n

Létrehozva:

A hétvégén tartották meg a hetedik Slam Poetry Európa-bajnokságot, ahol a magyar résztvevő, Sárközi Richárd nagyon erős esélyekkel indult. Végül a spanyol női versenyző, Olza Olzeta szerezte meg a kupát.

A hétvégén tartották meg a hetedik Slam Poetry Európa-bajnokságot, ahol a magyar résztvevő, Sárközi Richárd nagyon erős esélyekkel indult. Végül a spanyol női versenyző, Olza Olzeta szerezte meg a kupát.

Az idei Slam Poetry Európa-bajnokságot eredetileg májusban rendezték volna Milánóban, de a szervezők egy héttel az esemény előtt kénytelenek voltak lemondani a programot, s ezt nagyon helyesen tették, hiszen tavasszal Milánó volt a járványtól egyik leginkább sújtott város a világon. Az újraszervezett bajnokságot Szlovéniában tartották meg ezen a hétvégén, de a fellépők nélkül, online. A helyszínen, Ljubljanában lényegében a zsűri volt csak jelen.

Sárközi Richárd, a tavalyi országos slam poetry-bajnok a Pesti Hírlapnak azt mondta, előre fel kellett venniük a bajnokságra szánt produkciókat. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy három videó készült, maga a versenyprodukció, és a kétkörös döntőhöz még két további videó. Mindez két szempontból teremtett sajátos helyzetet. Egyrészt azok is elkészítették a döntőbe szánt videókat, akik végül nem kerültek az utolsó körökbe. Másfelől, mivel az anyagokat a művészek már jóval korábban elkészítették, elég messzire kerültek a saját munkájuktól is, mire a zsűri egyáltalán láthatta volna őket.

Sárközi Richárd, amikor a videóiról kérdeztük, azt mondta, úgy érzi magát, mint a regényíró, akit a könyv megjelenése után a műről kérdeznek: már rég túl van rajta, máshol jár, mással foglalkozik. És valóban, mivel a slam poetry élőben előadott műfaj, amelyben az improvizáció és a személyes jelenlét meghatározó, szokatlan helyzettel szembesítette a járvány a versenyzőket. Arról is beszélt, hogy bár bekerült az első tíz esélyes közé, az észt bíró szakmai hibát vélt felfedezni, és ezért lepontozta az előadását. A magyar versenyző azt mondta, a sapkáját igazgatta, amit a zsűritag kellékhasználatként értelmezett.

A fináléba a 19 európai versenyző közül a görög, horvát, szlovén, portugál és spanyol versenyző került. A 2020-as európai bajnok végül egy női versenyző, a spanyol Olza Olzeta lett. Az idei verseny azért is különösen érdekes lehetett a magyar közönségnek, mert tavaly Molnár Péter, a 2018-as országos bajnok nyerte meg az Európa-bajnokság döntőjét, amit Budapesten rendeztek.

Legnépszerűbb cikkeink