Magyarország
Speciális látogatószobát alakítottak ki a kardiológiai intézetben
Azért, hogy az adventi és ünnepi időszak alatt a kórházban fekvő szívbetegek találkozhassanak szeretteikkel.
Speciális látogatószobát alakítottak ki a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben – tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.
A helyiség a Szívünk kamrája elnevezést kapta, ahol az adventi és ünnepi időszak alatt a kórházban fekvő szívbetegek – a látogatási tilalom alatt is – találkozhatnak szeretteikkel.
A kivitelezés lényege, hogy egy kétbejáratos teremben plexifalakkal leválasztottak egy szobát, így a hozzátartozók úgy tudnak az ott kezelt gyerekekkel és felnőttekkel találkozni, hogy közben nem szegik meg a látogatási tilalmat.
A látogatók nem lépnek be az épületbe, ugyanis a kórház Fehér Holló utcai bejáratnál található két üvegajtó közötti zsilipes részt alakították át „betegsimogató” szobává. A bent fekvő páciensek egy másik ajtón lépnek majd be a szobába, amelyben egy kerek ablaknak köszönhetően egyszer használatos, vállig érő műanyag kesztyűt viselve meg is érinthetik egymást.
Az intézmény december 5. és január 5. között minden nap 12 és 16 óra között, félórás beosztásban teszi lehetővé az itt gyógyulóknak, hogy találkozhassanak szeretteikkel – olvasható a közleményben.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!