Nagyvilág
Michel: Fontolóra kell venni szankciók kilátásba helyezését Törökországgal szemben
Törökország az Európai Unió diplomáciai erőfeszítései ellenére sem tett meg mindent a Görögországgal fennálló feszültség csökkentésére, ezért a jövő héten esedékes uniós csúcsértekezleten fontolóra kell venni a szankciók kilátásba helyezését vele.
Charles Michel a hivatalba lépése óta eltelt egy évet, de főként az Európai Unió előtt álló kihívásokat értékelő beszédében hangsúlyozta, hogy továbbra is stabil és előremutató kapcsolatok kialakításában reménykednek, noha Törökország nem él a párbeszéd lehetőségével, és nemzetközi jogot sért, retorikája pedig elfogadhatatlan.
Az Egyesült Királyság és az EU jövőbeli kereskedelmi kapcsolatairól szóló tárgyalásokkal kapcsolatban azt mondta, a következő napok megmutatják, hogy milyen lépésekre kényszerül az Európai Unió. „Mindkét félnek megállapodásra van szüksége, de az EU minden forgatókönyvre fel van készülve. A tagállamoknak egységesnek kell maradniuk az uniós tárgyalók támogatását illetően” – tette hozzá arra utalva, hogy Franciaország pénteken vétót helyezett kilátásba egy számára kedvezőtlen megállapodás esetére.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!