Nagyvilág
Németországban az ünnepekre is maradnak a korlátozások
Meghosszabbítják a koronavírus-járvány második hulláma miatt bevezetett korlátozásokat Németországban január 10-ig – jelentették be szerdán Berlinben.
Angela Merkel kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után elmondta, hogy a járványhelyzet reméltnél lassabb javulása miatt január 10-ig „alapvetően minden úgy marad, ahogyan most van”.
Így továbbra is csaknem teljesen szünetel az idegenforgalom, a vendéglátás, a kulturális élet intézményrendszere és a szabadidő eltöltésére szakosodott egyéb szolgáltatások sora. Az oktatás, a kereskedelem és az ipar viszont továbbra is működik.
A legfőbb szigorítást az jelenti, hogy két háztartás tagjai közül a korábbi tíz helyett legfeljebb öt ember találkozhat, leszámítva a 14 éven aluli gyerekeket. Ezt a szabályt a tervek szerint az ünnepekre – december 23-tól 31-ig – enyhítik, így ismét tízen tölthetik majd együtt az időt.
A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerdai adatai szerint az utóbbi 24 órában 17 270 ember szervezetében mutatták ki a vírust. Ez csaknem tízszázalékos csökkenés az egy héttel korábbi 18 633-hoz képest.
Ugyanakkor a SARS-CoV-2 okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben minden korábbinál több, 487 halálesetet regisztráltak egy nap alatt.
Az új esetekkel együtt 1 084 743 fertőződést regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma pedig 17 123-ra emelkedett Németországban.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója