Nagyvilág
28 évig tartotta fogva a fiát egy svéd nő
A most 41 éves férfinak súlyos testi sérüléseket is okozott a 70 éves anyja.
A svéd rendőrség őrizetbe vett egy 70 éves nőt, aki a gyanú szerint 28 évig fogva tartotta a fiát egy lakásban Stockholmtól délre – erről számolt be az SVT svéd közszolgálati televízió.
A nőt – aki visszautasítja a vádakat – jogellenes fogvatartással és azzal gyanúsítják, hogy súlyos testi sérüléseket okozott a 41 éves férfinak.
A férfira egy női rokona bukkant rá, aki, kihasználva, hogy a gyanúsított kórházban van, elment a Haninge nevű helység közelében található családi házba. A rokon az Expressen című svéd napilapnak azt mondta, hogy a lakásba belépni olyan volt, mint egy „rémálomba”, a házat vizelet és szemét borította, a férfi – akit sérülések borítottak a testén – pedig úgy bűzlött, mint a rothadó test.
A férfit egy stockholmi kórházba szállították, ahol több műtétet is elvégeztek rajta svéd sajtóorgánumok beszámolója szerint.
A rokon elmondása szerint a férfi látszólag normális életet élt addig, amíg hetedik osztályban kivették az iskolából. A szociális ellátók, bár szóltak nekik, nem tettek semmit, a család többi része pedig megpróbált kevés jelentőséget tulajdonítani az esetnek. A női rokon „diszfunkcionálisnak” írta le a családot az Expressennek.
A rendőrség kordonnal vonta körbe a házat, az ügyészség pedig közölte, hogy nagyszabású meghallgatást tart az ügy tisztázása végett.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója