Kiemelt hírek
Az Emmi kérésére nem nyilatkozik Demeter Szilárd, Facebook-profilját is törölte
A PIM igazgatója pár órája még aktívan posztolt Soros Györgyről írt véleménycikkéről.
Lapunknak is megerősítette Demeter Szilárd, hogy törölte Facebook-profilját. Több kérdést is feltettünk neki Soros Györgyről írt véleménycikkéről, illetve annak fogadtatásáról, ám azt írta válaszul e-mailben, hogy most nem reagálna.
„Időközben felhívott a munkáltatóm képviseletében az Emmi, egyelőre nem nyilatkozhatok. Sajnálom” – fogalmazott. Közben viszont a Magyar Nemzetben megjelentetett egy közleményt, amiben ezt írta:
„Függetlenül attól, hogy mit gondolok az igazamról, és függetlenül attól, hogy az Alaptörvény által garantált vélemény- és szólásszabadságot, ahogy eddig is, ezután is védeni fogom, a Sor(o)s című publicisztikámat ezennel visszavonom. A Facebook egy Kertész Imre-idézet miatt letiltott három napra, onnan nem tudom törölni a posztot, tehát a Facebook-oldalamat törlöm. Abban igazat adok az engem kritizálóknak, hogy nácizni ma relativizálás, és a náci párhuzam akaratlanul is sértheti az áldozatok emlékét. A közeljövőben ehhez tartom magam.”
Demeter szombaton az Origóban publikált egy véleménycikket Soros Györgyről. Ebben Európát Soros „gázkamrájának” nevezte, azt írta, „mi vagyunk az új zsidók”, az üzletembert pedig a „liberális Führernek” titulálta.
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség nevében Köves Slomó is jelezte, elfogadhatatlannak tartja a miniszteri biztos szavait, és elítélte a másik zsidó szervezet, a Mazsihisz is.
A szöveg miatt több közéleti személyiség is tiltakozott, például Bajnai Gordon volt miniszterelnök és Vámos Miklós író.
A Szépírók Társasága is kiadott egy közleményt, amiben felszólították Demetert a bocsánatkérésre. Azt is közölték, hogy a Társaság „magától értetődőnek tekinti, hogy a döntéshozók késlekedés nélkül kiírnak egy új, nyílt pályázatot a Petőfi Irodalmi Múzeum élére, és javasoljuk egy kiegyensúlyozott összetételű szakmai bizottság létrehozását, amely segíthet újraépíteni a rövid idő alatt csatatérré váló magyarországi irodalmi-kulturális életet, az igazságosság, a szolidaritás és a közös felelősségvállalás nevében.”
Közben Demeter több PIM-es munkatársa is kritizálta az igazgatót, valamint a Facebookon terjedni kezdett az #eznemapim hashtag.
Szilágyi Judit kézirattári munkatárs szerint „sok esetben ellene megy az intézmény érdekének Demeter Szilárd politikusi, publicisztikai tevékenysége”. Jakab Éva múzeumpedagógus pedig azt írta, hogy „a Holocaust tragédiáját ilyen aljas kontextusban elővenni és mint metaforát mocskos politikai sikerhajhászásra felhasználni, elfogadhatatlan.”
Megkérdeztük a kormány kommunikációs osztályát, mi a véleményük Demeter cikkéről, ha válaszolnak, cikkünket frissítjük.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!