Nagyvilág
Egy szíriai tévé szerint amerikai páncélozott harcjárművek és olajszállító teherautók konvoja hagyta el Szíriát
Ötven amerikai páncélozott harcjármű és olajszállító teherautók konvoja hagyta el Szíriát a szomszédos Irak irányába az el-Valíd határátkelőn keresztül – közölte hétfőn a Szúrija szíriai állami televízió.
A tévé szerint a tartálykocsik illegálisan kitermelt szíriai olajat szállítottak az északkeleti Haszeke, illetve a keleti Deir-ez-Zór tartományok azon térségeiből, amelyek az amerikai katonák és szövetségeseik, a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű fegyveres ernyőszervezet uralma alatt állnak. Az amerikai harcjárműveket a Harrab ed-Dejrében található támaszpontról irányították át Irakba.
A szíriai állami televízió felidézte, hogy november 16-án és 20-án két másik amerikai harcjárműoszlop hagyta el az országot szintén Irak felé. Értesülései szerint a Haszake tartomány el-Malikíja városában működő támaszpontot több tucat amerikai katona hagyta el.
Korábban az Egyesült Államok tervszerűen fokozta szíriai katonai jelenlétét. Az as-Sark al-Avszat című pánarab napilap például november 6-án arról számolt be, hogy amerikai katonák új bázist építenek ki a deir-ez-zóri el-Bagúz településén. Az Egyesült Államok összesen kilenc támaszpontot hozott létre 2015 óta szíriai északkeleti részén. Ezek közül négy Deir-ez-Zórban van olajlelőhelyek közelében, míg további öt Haszekében működik. Októberben 500 fővel növelték a Szíriában állomásozó amerikai kontingens létszámát, hogy segítsék az SDF fegyvereseit az erőre kapott Iszlám Állam terrorszervezettel szemben.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!