Nagyvilág
Irán belengette, hogy visszalép az atomalkuba
Bidennek ehhez három rendeletet kell csak módosítania. Trump még 2018-ban vonta ki az USA-t a megállapodásból egyoldalúan.
Irán kész maradéktalanul végrehajtani a nukleáris programjáról 2015-ben kötött atomalkut, ha a következő amerikai elnök feloldja a Teherán ellen hozott szankciókat – jelentette ki Dzsavád Zaríf külügyminiszter, hozzáfűzve, hogy Joe Biden ezt három elnöki rendelettel könnyedén megteheti, írja az MTI.
„Ha Biden úr hajlandó végrehajtani az Egyesült Államok által vállalt kötelezettségeket, akkor mi is azonnal vissza tudunk térni a megállapodásban vállaltak teljes körű teljesítéséhez… és lehetségessé válnak a tárgyalások” az eredeti 5+1 hatalmi keretben – mondta Zaríf egy interjúban, amelyet az Irán című állami napilap a weboldalán jelentetett meg szerdán.
„Készek vagyunk tárgyalni arról, hogy az Egyesült Államok hogyan válhat újra a megállapodás részesévé” – mondta Zaríf, aki szerint „a helyzet javulni fog a következő néhány hónapban”. „Biden három elnöki rendelettel feloldhatja az összes szankciót.”
Joe Biden azt ígérte, hogy újra csatlakozik az alelnöksége idején kötött 2015-ös megállapodáshoz, ha Irán szintén visszatér vállalt kötelezettségeinek teljesítéséhez. Diplomaták és elemzők azonban nem tartották valószínűnek, hogy ez hamarosan megtörténhet, arra számítva, hogy az egymással szemben bizalmatlan felek további vállalásokat akarnak majd kicsikarni egymástól.
A megállapodás keretében Irán vállalta nukleáris programjának korlátozását, amiért cserébe az aláíró nagyhatalmak az Iránt sújtó nemzetközi szankciók fokozatos enyhítését ígérték. A megállapodást Irán tavaly júniustól kezdte fokozatosan megszegni, miután Donald Trump amerikai elnök 2018 májusában egyoldalúan kiléptette országát az atomalkuból, és ismét széles körű szankciókkal sújtotta a teheráni rezsimet.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója