Nagyvilág
Lángolt egy romániai kórház, már nyolc halálos áldozatról tudni
Sikerült eloltani a tüzet, nem terjedt tovább az intenzív osztályról.
Tűz ütött ki a Piatra Neamț-i kórház intenzív osztályán, ahol gyakorlatilag minden ágy foglalt. A tűzoltóság maximális riasztást rendelt el, és 5 tűoltóegység máris a helyszínen van, ahol a tüzet oltják – írja a romániai Transindex.
Az okokról egyelőre még nem tudni semmit, a baleset pontos körülményeit az oltás után térképezik fel. Az intenzív osztály másik kórtermében, ahova csak a füst áramlott be, de nem volt tűz, további nyolc beteget ápoltak, most őket is átszállítják a Iasi-i kórházba.
George Lazăr, a megye prefektusa szerint eddig 7 ember halt meg a tűzvész miatt, és sokaknak égési sérüléseik vannak. A tűzoltás továbbra is zajlik.
Lucian Micu, a Piatra Neamț-i Megyei Kórház igazgatója elmondta: az elhunyt páciensek mindahányan lélegeztetőgépre kapcsolt koronavírusos betegek voltak. Az ügyeletes orvos életét kockáztatva próbálta megmenteni az egyik beteget, aki most vele együtt válságos állapotban van. Nagyon alacsonyak a túlélési esélyeik, az ügyeletes orvosnak másod és harmadfokú égési sebei vannak testének 80 százalékán.
A katasztrófavédelem szóvivője szerint a tüzet sikerült eloltani, nem terjedt át a kórház többi részlegére.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!