Nagyvilág
Szankciókat követel Cihanouszkaja a meghalt minszki tüntető miatt
Vasárnap újabb tüntetések lesznek Belaruszban.
Újabb, ezúttal a fehérorosz államfőt támogató üzleti körök elleni európai uniós szankciók elrendelését sürgette egy tüntető halálát követően Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető szombaton, írja az MTI.
A hét közepén, szerda éjszaka egy tüntetés helyszínéről civil ruhás emberek elhurcolták Raman Bandarenkát. A férfit később a minszki központi kerületi belügyi igazgatóságról kórházba szállították azzal, hogy „a verekedés során megsérült”. Életét többórás műtéti beavatkozás ellenére sem tudták megmenteni. Erős a gyanú, hogy sérüléseit az őrizeti fogságban szerezte. Cihanouszkaja szerint Bandarenkát megölték, ezért nemzetközi vizsgálatot követelt az ügyben.
Az Európai Unió már rendelt el szankciókat több fehérorosz tisztviselő, köztük Aljakszandr Lukasenka államfő ellen az elcsalt választások ellen tüntetők elnyomása miatt.
Az ellenzék vasárnapra újabb tiltakozás megrendezését kezdeményezte. Cihanouszkaja szerint a hatóságok már 18 ezer embert vettek őrizetbe azért, mert részt vettek a tüntetéseken. A belügyminisztérium kezdetben közölte az őrizetbe vettek számát, de már felhagyott ezzel a gyakorlattal.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt