Nagyvilág
Jóval több mint fél évszázada fut a legrégebbi tévésorozat
A rekorder brit széria mára intézmény lett.
Frissítették az immár 60 éves Coronation Street brit filmsorozat világrekordját – írja a BBC.com.
A szappanopera, mely 2010-ben lett világ a legrégebb óta futó sorozata, december 9-én hivatalosan 60 éves lesz. Szereplőgárdájának egyik tagja, William Roache szintén rekorder: ő leghosszabb életű sorozathős, már az első epizódban is játszott. Mint mondta, a sorozat „egy életre elég csodálatos emléket” adott neki.
A rekordot hitelesítő hivatalos okiratot a sorozat nevében Sally Dynevor és Joe Duttine színészek vették át. Roache saját elismerését egy forgatási szünetben kapta meg.
A szigetországban csak Corrie néven említik a sorozatot, amely a legrégibb brit „szappanopera”. Indulásakor a Daily Mirror egyik kritikusa legfeljebb három hetet adott neki. Ennek ellenére februárban már a tízezredik részt mutatták be, az egyórás epizódban visszatekintettek a sorozat eseményekben gazdag múltjára.
A véget nem érő sorozat, amelynek minden epizódját milliók követik figyelemmel, egy kitalált észak-angliai helyszínen élő emberek mindennapi örömeit és kudarcait jeleníti meg. A brit tévénézők 1960. december 9-én hallhatták először az akkor még fekete-fehérben jelentkező sorozat zenei szignálját és ismerhették meg a Coronation Street téglaházait a fiktív Weatherfield negyedben, amelyet viszont a forgatókönyvírók Manchester egyik ténylegesen létező, Salford nevű munkásnegyedébe helyeztek.
A brit tömegkultúra meghatározó produktumában sok híresség is megjelent, mások mellett Károly herceg brit trónörökös is.
A Coronations Street és Roache azt követően kapták meg a rekorder titulust, hogy az addigi csúcstartó, az 1956-ban indult amerikai sorozat, az As The World Turns véget ért 2010-ben.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!