Magyarország
Karácsony üdvözli a szigorításokat, csak azt nem érti, miért hülyézték le, amikor ugyanezt sürgette
Karácsony szerint szükséges intézkedéseket jelentett be Orbán Viktor, ugyanakkor megjegyezte: ezek között olyan is volt, amiért pár napja még lehülyézték a főváros vezetését.
„Nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy az ostoba kormányzati politikai támadások nehezítik a védekezést. Szép példája ennek, hogy a kormány ma olyan szűrési programot jelentett be, amelyért egy nappal ezelőtt még »lehülyézték« a Fővárosi Önkormányzatot. Ezzel együtt is örülök, hogy a kormány végrehajtja a főváros és a kerületek programját, és leszűri a tanárokat, az iskolák, az óvodák és a bölcsődék dolgozóit. Már megérte, hogy a főváros ebben kezdeményező szerepet játszott” – írta ki Karácsony a Facebookra. Mint írja a fővárosi tesztelési kapacitást ennek ellenére bővíteni fogják – a miniszterelnöki bejelentésből egyébként nem derült ki, hogy önkormányzati vagy állami feladat lesz-e a kötelező gyorstesztelés –, mivel a a kormányét kevésnek tartják.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója