Nagyvilág
Gorbacsov szerint Biden partner lehet a nukleáris fegyverkezés csökkentésében
Joe Biden győzelme az amerikai elnökválasztáson lehetőséget teremt a nukleáris hadászati támadófegyverek csökkentéséről megkötött START-3 (Új START) szerződés meghosszabbítására – jelentette ki Mihail Gorbacsov egykori szovjet államfő.
„Most majd egyszerűbb lesz” – mondta a 89 éves Nobel-békedíjas politikus arra utalva, hogy az eddigi próbálkozások az egyezmény megmentésére nem jártak sikerrel, majd Bident egy őszinte, észszerű utat járó embernek nevezte.
Oroszország Donald Trump amerikai elnökkel ugyanis alig látott esélyt a februárban lejáró megállapodás meghosszabbítására. „A demokraták természetesen óvatosak lesznek, ahogy mi is. Az elővigyázatosság azonban nem szabad, hogy útját állja a felek közötti valódi tárgyalásoknak” – vélekedett Gorbacsov.
Sem Vlagyimir Putyin orosz elnök, sem külügyminisztere, Szergej Lavrov eddig nem reagáltak Biden választási győzelmére. Több külpolitikai szakértő is úgy vélekedett, hogy egy demokrata párti amerikai elnök alatt Washington és Moszkva kapcsolatai romolhatnak, ugyanakkor leszerelési kérdésekben előrelépések várhatóak.
A 2010-ben Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök által Prágában aláírt és 2011. február 5-én hatályba lépett START-3 (Új START) megállapodás a rendszeresített robbanófejek számát 1550-ben, a hordozóeszközökét pedig 800-ban maximalizálta. Ezek közül mindkét fél 700-at állíthat rendszerbe.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!