Nagyvilág
Tokió 2020: A történelem legidősebb fáklyavivője viheti az olimpiai lángot
A japán szervezők azt tervezik, hogy jövő májusban az ország, egyszersmind a világ legidősebb embere is viszi majd a tokiói olimpia lángját.
Tanaka Kane asszony részvételére ez év május 12-én került volna sor, ám a koronavírus-járvány miatt 2020-ról 2021 nyarára halasztották az ötkarikás játékokat, és a fáklyás futást is leállították. Az új helyzetben a japán matróna szereplését május 11-re tervezik, amikor 118 éves és 129 napos lesz. Az insidethegames.biz beszámolója szerint kerekesszéket fog használni, és gondozója kíséri, amikor bekapcsolódik a láng vitelébe Fukuoka prefektúrában.
Tanaka Kane 1903. január 2-án született, a sorban másodikként egy kilencgyermekes családban. Jelenleg idősek otthonában él, fizikai állapota továbbra is jó. Az olimpiai stafétában való részvételére vonatkozó végső döntés akkori egészségi állapotától és az adott nap időjárási viszonyaitól függ. Ha semmi se jön közbe, a történelem legidősebb fáklyavivője lesz.
A sort jelenleg az idén áprilisban elhunyt Aida Mendes vezeti, aki 2016 júniusában, a riói olimpia előtt 107 esztendősen sétált a lánggal a brazíliai Macapában és gyújtotta meg a tüzet a városi ünnepségen.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!