Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Német lakásokat kutattak át a bécsi merénylettel kapcsolatban

Létrehozva:

Képünk illusztráció/Fotó: Lakos Gábor

Bizonyítékokat kerestek, de senkit nem tartóztattak le.

Házkutatásokat tartottak pénteken Németországban a hétfőn Bécsben elkövetett iszlamista merénylettel összefüggésben, írja az MTI. A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) tájékoztatása szerint terrorelhárító rendőri egységek közreműködésével átkutatták négy ember lakását és üzlethelyiségeit Osnabrückben, Kasselben és Pinneberg járásban.

Nem gyanúsítják őket azzal, hogy bármilyen módon részt vettek volna az osztrák fővárosban végrehajtott terrortámadásban, és egyiküket sem vették őrizetbe.
A razziát azért tartották, mert feltártak kapcsolatokat köztük és a merénylet gyanúsítottja között. A házkutatások célja „lehetséges bizonyítékok lefoglalása” volt – közölte a BKA.

Német sajtóértesülések szerint 19 és 25 év közötti fiatalembereknél jelentek meg péntek kora reggel a rendőrök és kommandósok. Ketten Osnabrückben laknak, egy-egy Kasselben és Pinneberg járásban. A hatóságok szerint iszlamista körökhöz tartoznak mind a négyen. Valamennyien kapcsolatban voltak a bécsi merénylet gyanúsítottjával, ketten találkoztak is vele nyáron az osztrák fővárosban.

Bécs belvárosában hétfő este a nyomozás adatai alapján egy észak-macedóniai albán családból származó húszéves helyi fiatalember megölt négy embert és huszonhármat megsebesített. A támadót a rendőrök lelőtték, a helyszínen életét vesztette. A hatóságok szerint egy határokon átnyúló radikális iszlamista hálózat tagja volt.

A merénylet felbujtójaként a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet jelentkezett.

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink