Szentpéteri Nagy Richard: A demokrácia ünneplése

A Pesti Hírlap pénteki számából adjuk közre Szentpéteri Nagy Richard publicisztikáját. 

Olyan sok hétköznapja van a demokráciának, hogy mindig valóságos várakozás előzi meg ritka ünnepnapjait. A választás napja minden elemzői közhely szerint ünnepnapnak minősül, hiszen ezen a napon az egyébként lassan, nehezen, lomhán, drágán és körülményesen gördülő politikai rendszer megéri az emelkedettség pillanatait, az aratás diadalát, beszedi a megérett gyümölcsöket és megüli az eredményt, amelyre évekig várt.

A jelek szerint az idei amerikai elnökválasztás (továbbá – ne feledjük – törvényhozási és számtalan egyéb választás) minden bizonnyal nem egynapos ünnep, hanem elhúzódó, unalomba, frusztrációba, elégedetlenségbe forduló, fáradt fesztivál, amely azonban még ebben a kitekert formájában is felemelő, vagy legalábbis felemelhető, magasztossá tehető kollektív élmény, a népfelség megnyilvánulása, a demokrácia kétségtelen ünnepe.

Számtalan dolog mondható el erről a különös, furcsa sajátosságaiban is érdekes választásról, és el is mondja ezeket a bölcsességeket, le is vonja ezeket a tanulságokat ezernyi csatorna, milliónyi bejegyzés, százmilliónyi megnyilvánulás szerte  világon, hiszen nem akármilyen ország akármilyen ünnepéről van szó, hanem a világ vezető hatalmának, a demokrácia – vagy inkább a köztársaság – hatalmas hazájának nagy napjairól.

Pedig a jelöltek, akik közül az egyik – ha minden jól megy – hamarosan elnök lesz, köztünk szólva talán nem a világ legjobb jelöltjei, és az általuk is képviselt színvonal az idén valahogy nem volt világrengető. Ám az amerikaiak erre a nem túl fényes kínálatra nem otthonmaradással, elfordulással, legyintéssel vagy bezárkózással reagáltak, hanem – láss csodát – nagy számban vonultak az urnákhoz (vagy a postára), az ország történetének legnagyobb választási részvételi számait produkálva (sőt még arányaiban is ritka magas részvételt hozva), járványhelyzet ide vagy oda. Nem úgy állott a helyzet tehát, hogy a kínálat elriasztotta, vagy elborzasztotta a választókat, hanem ellenkezőleg: feltüzelte őket – felkorbácsolva, felbuzdítva, beindítva az érdeklődésüket éppúgy, mint beleszólási, cselekvési, történelem-alakítási vágyukat.

Ennek a különös buzgalomnak azonban ezúttal elsősorban nem (csak) a választott jelölt iránti szeretet, megbecsülés, bizalom és rokonszenv volt az oka, hanem mindenekelőtt az ellenjelölttel szembeni utálat, ellenszenv, gyűlölet, sőt félelem és reszketés volt a fő mozgatórugója: az a motiváció, hogy meg lehessen akadályozni a másik jelölt győzelmét. Még egyszerűbben fogalmazva: elérni, vagy meggátolni, hogy Trump maradjon az elnök. Mert a jelenség oka ezúttal nem is annyira mindkét jelölt, hanem az egyikük személyiségében volt keresendő. Mindenesetre ez a sajátos karakter elég volt ahhoz, hogy soha nem látott aktivitást produkáljon a választók körében. És ez a buzgalom a választás napja óta sem enyhül, hanem éppenséggel még fokozódhat is, ha minden így megy tovább.

Mindannyiunk érdeke, hogy a processzus előbb-utóbb lezáruljon. De az is érdekünk, hogy valóságos eredmény szülessék: az, amit a választók akartak. Csak látnánk már világosan mit akartak ténylegesen a választók. Most még csak azt tudjuk, hogy nagyon akarták, amit akartak.

Mi azonban, bizony, tapasztaltunk már hasonló választásokat máskor is. És olyanokat is, amelyek élénk érdeklődést váltottak ki a világból korábban is. De olyat ritkán látni, hogy a világ közvéleményének nagy része ennyire az egyik jelölt mögött sorakozzék fel a másik (Trump) ellenében. (Persze, teljesen mindegy, hogy a világ közvéleményének nagy része mit akar, ha nem rajtuk múlik a döntés.)

Magyarország esetében ugyancsak csalóka a kép. Látszólag hazánk közvéleménye is megosztottnak tűnik fel, de ez olyan látszat, amelyet a kormánypárti média kelt öncélúan – kizárólag a miniszterelnök érdekében. Valójában a magyar társadalom egyáltalán érdeklődő részének szimpátiája egyértelműen Trump ellen lenne mozgósítható, ha számítana ez valamit. A magyar társadalom európai társadalom, és az európai ízlés- és rokonszenv-világban osztozik.

Márpedig ezen a kontinensen Biden a népszerűbb jelölt, noha még az utódjának kiszemelt alelnök-jelöltje sem a legmeggyőzőbb választás – egyelőre. De az európai politikai osztály nagy része ünnepelni akar, és arra vágyik, hogy az ünnep csúcspontján – képletesen – Trump távozásának hírét szolgálják fel neki a vacsorán, mert világosan az elmúlt négy év politikájának látványos bukását kívánja megtapasztalni végre.