Nagyvilág
Kompromisszumos abortusztörvényt szeretne a lengyelek többsége
Az eddigi, az 1993-es, abortuszkompromisszumnak nevezett törvényben foglalt szabályzást támogatja a lengyelek többsége – derül ki egy kedden közzétett felmérésből, amelyet az országos tüntetéseket kiváltó, a beteg magzatok művi vetélését tiltó alkotmánybírósági döntés után készítettek.
A Dziennik Gazeta Prawna gazdasági napilap, valamint az RMF FM kereskedelmi rádió megrendelésére készített közvélemény-kutatás szerint a legtöbben akkor tartják megengedhetőnek a terhességmegszakítást, ha az anya élete, illetve egészsége veszélyben forog (a megkérdezettek 88, illetve 79 százaléka). Sokan támogatják abban az esetben is, ha a gyermek nemi erőszak következtében fogant (82 százalék).
Az említett esetekben a jelenlegi lengyel jog fényében lehetséges az abortusz, és az 1993-as törvényben rögzített abortusztilalom alóli kivételeket képeznek.
A következő, az október 22-ei alkotmánybírósági döntésben alkotmányellenesnek minősített kivétel azokra a terhességekre vonatkozik, amelyeknél az orvosok nagy valószínűséggel megállapítják, hogy a gyermek súlyos fogyatékossággal fog megszületni. A felmérés szerint az ilyen esetekben az abortuszt a lengyelek 74,6 százaléka támogatja.
A kutatásban konkrétan azokra az esetekre is rákérdeztek, amikor a gyermek várhatóan Down-szindrómával születne; ebben az esetben a terhességmegszakítás támogatottsága alacsonyabb, 65 százalékot tesz ki.
A feltehetőleg Down-szindrómával születendő magzatok művi vetélését tiltó, de az úgynevezett letális (az élettel összeférhetetlen) károsodások esetében az abortuszt megengedő tervezetet múlt héten Andrzej Duda elnök terjesztette elő a parlamentben.
A felmérésből az is kiderült: alacsony a jelenlegi abortuszszabályzás liberalizációjának támogatottsága. Az abortusznak a semmilyen törvényi feltételekhez nem kötött elérhetőségét az októberi alkotmánybírósági döntést követő tüntetések szervezője, a Nők Sztrájkja nevű feminista mozgalom szorgalmazza.
A válaszadók 22 százaléka akkor támogatná az abortuszt, ha az anya nehéz anyagi helyzetben van, 24 százalék szerint a terhességmegszakítást akkor is meg kell engedni, ha a nő más tekintetben is nehéz helyzetben van, illetve ha nem akar gyermeket vállalni. A legfiatalabb, 18-29 éves korosztálynál az ilyen megoldások támogatottsága valamivel magasabb (27-33 százalékos). Ez a korcsoport képezi egyébként az utóbbi napokban Lengyelországban tiltakozók többségét.
A lengyel jogi közlönyben még meg nem hirdetett, vagyis nem hatályos alkotmánybírósági döntés kapcsán eddig a legnagyobb tüntetés múlt pénteken volt Varsóban, a szervezők szerint 100 ezren vettek részt rajta. Hétfő este több lengyel városban újból tartottak a fő utcakereszteződéseket eltorlaszoló tiltakozásokat, a korábbiakhoz képest alacsonyabb – Varsóban több száz fős – részvétellel.
A Nők Sztrájkja a hét végén úgynevezett konzultációs tanácsot hozott létre, amely 13 pontban összefoglalt, részleteiben ki nem fejtett követeléseket mutatott be. Az abortusz korlátlan elérhetősége és a kormány leváltása mellett szerepel benne például az állam teljes körű szekularizációja, a klímaügyi kérdéskör, elismerése annak, hogy „az LMBTQ mozgalom tagjai is emberek”, az egészségügyi rendszer helyzetének javítása. A konzultációs tanács összetételét a tüntetésekben szintén részt vevő, magukat anarchistáknak nevező szervezetek bírálták, úgy látván, hogy ez nem képviseli arányosan a megmozdulásokon megjelenő csoportokat.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója