Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Ukrajnában megközelítette a kilencezret a napi új fertőzöttek száma

Létrehozva:

Tovább gyorsult a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, keddre már egy nap alatt csaknem 8900 új beteget azonosítottak. 

Az egészségügyi miniszter bírálta azokat, akik ilyen körülmények közepette többezres demonstrációt szerveztek Kijevben, a parlament elé. A törvényhozás épülete előtt ugyanis két csoport is tüntetést kezdett kedden. Az egyik a külföldről behozott autók tulajdonosai, akik a jármű elvámolási költségének csökkentését követelik. A másik csoportban kis- és középvállalkozók demonstrálnak az egyszerűsített adózási rendszerért.

A közölt adatok alapján az elmúlt napon – a korábbi csúcsot meghaladó – 8899 új esettel 411 093-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 157-tel 7532-re. Eddig 168 868-an gyógyultak meg, viszont már 234 693 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel az országban.

Kijev az ország legfertőzöttebb területe, ahol 789 új beteggel az igazolt fertőzöttek száma már meghaladta a 39,5 ezret, az elhunytaké pedig 12 újabb áldozattal 799-re nőtt, miközben eddig mindössze alig több mint 13 ezren gyógyultak meg.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a járvány „eszeveszett ütemben, hurrikán módjára” terjed az országban.

A parlamentben a lehetséges menesztésére utaló képviselői felszólalásra reagálva kijelentette: lehet akármennyit hibáztatni az egészségügyi minisztériumot, de a tárca nem tudja mások helyett betartani a szabályokat, a maszkviselést, a kézfertőtlenítést és a távolságtartást.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink