Kiemelt hírek
Dorosz: „Három ellenfelünk van – a járvány, a gazdasági válság és a kormány”
Határozottan cáfolta a városháza a Pesti Hírlapnak Fürjes Balázs azon kijelentését, miszerint Budapest nyertese lenne a költségvetésnek. Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes szerint még a Lánchíd felújításának kormányzati támogatása is csak ígéretekben létezik.
60 milliárd forintnyi fővárosi fejlesztést vállalna magára a kormány, amelyeket a fővárossal egyeztetve valósítanának meg – ezt nyilatkozta a Pesti Hírlap utolsó hétvégi kiadásának Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár olyan, állítása szerint Karácsony Gergely által javasolt fejlesztéseket említve, mint a Gellért-hegyre tervezett sikló, a budai, Duna-parti villamoshálózat déli irányú bővítése, illetve a Biodóm befejezése. Dorosz Dávid, a főváros klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettese szerint ez az állítás minimum csúsztatás. „Valójában elvonnak Budapesttől a következő években mintegy 100 milliárdot, és úgy csinálnak, mintha kegyet gyakorolnának azzal, hogy ennek a felét visszaadják. Ráadásul úgy akarják visszaadni, hogy abból a saját oligarcháikat szolgálják ki megint, fittyet sem hányva a budapestiek hosszú távú érdekeire” – nyilatkozta lapunknak Dorosz.
A főpolgármester-helyettes a Fürjes szerint általuk szorgalmazott beruházások listáját is kiigazította lapunknak: Karácsony Gergely főpolgármester korábbi nyilatkozataira hivatkozva egyértelművé tette, hogy a főváros a Tarlós István által is tervezett járműbeszerzéseket előrébb valónak tartja a Gellért-hegyi siklónál vagy a Garancsi István lakóparkjához menő villamosnál. A városháza szerint ezeknél fontosabb lenne az eddigi magaspadlós járműveket alacsonypadlós, légkondicionált kivitelre cserélni, hogy mindenki számára elérhetővé váljanak, és versenyképesek legyenek az autózással. „A fideszes oligarchák érdekeinél előrébb való a budapestiek mindennapi problémáinak megoldása” – szögezte le Dorosz.
A Lánchíd felújításáról szólva Fürjes úgy nyilatkozott a Pesti Hírlap múlt pénteki számában, hogy az a hatmilliárd forint, amit még Tarlós Istvánnak ígért meg a hídra, Karácsony Gergelynek is rendelkezésre áll. Dorosz szerint viszont ez az összeg csak ígéretekben létezik: „Február óta egy fillér nem sok, annyit se látott belőle a főváros. Egy nyamvadt kormányhatározatot képtelenek voltak meghozni, pedig ennek a kormánynak nem szokott gondot okozni a random jogszabályalkotás sem. Ennyit Fürjes úr szavahihetőségéről” – reagált az államtitkár szavaira a főpolgármester-helyettes, hozzátéve, hogy Karácsony Gergely a hivatalba lépése után azonnal jelezte a kormánynak, hogy nem elég a hatmilliárd forint – ami körülbelül annyi, amennyit áfaként befizet a főváros a kormánynak a beruházás során. Dorosz szerint épp azért kellett kialkudnia a fővárosnak a kormánynál, hogy ne az alagúttal egyszerre kelljen felújítani a Lánchidat, mert a kormány mereven elzárkózott az érdemibb segítségnyújtástól.
Dorosz szerint Fürjes azon állítását sem lehet komolyan venni, hogy „Budapest kevesebb szolidaritási adót is fizet, mint azt a más, érintett önkormányzatokra egységesen alkalmazott, matematikai képlet indokolná”. Szerinte a válság a világon mindenhol a nagyvárosokat – Magyarországon elsősorban Budapestet – sújtja leginkább, ehhez képest csak Budapest szolidaritási adóját emelik. „A főváros saját bevételeinek 70 százalékát az igen válságérzékeny iparűzési adó teszi ki, ez a bevétel a következő időszakban legalább 100 milliárddal csökken. Ezt tetézi a kormányzati sarc, ami a következő években szintén eléri a 100 milliárdot” – emlékeztetett Dorosz, hozzátéve, hogy a járvány pluszkiadásokat jelent és sok tízmilliárddal rövidítette meg a fővárosi cégeket, csak a közösségi közlekedésben legalább 30 milliárd a kiesés.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!